Handó Péter: Erdőben

Lelkem egy csillagtalan ég
köpönyege alatt tanyázik.
Addig megyek a fák között,
míg eljutok az utolsó árnyig,

aztán kiterít a sorsom
a megfoghatatlanon túlra.
Új erdőt már nem kívánok.
Fonva van ágaim furcsa ujja,

mint akit kosárrá tettek.
Nem gyümölcsöt raktam belém.
Millió és millió tetvet

szabadítottak fejemre.
Kitartva megyek a fák közt,
azt az utolsó árnyat keresve.

Handó Péter legutóbb a Szöveten: