Madár voltam, szüntelen,
létem már elveszett.
Mindhiába sok küzdelem,
el nem engedett
a kalitka zárja.
Midőn kint suhantam,
most meglepett,
hogy szárnyam mozdulatlan,
mi régen repdesett,
szabadságra vágyva.
Hol békés, hol nyugtalan
vagyok szerfelett.
Köddé válnék nyomtalan,
az ötlet tervezett,
s szállnék fáról fára.
Ami ma csak ábránd,
az holnap, meglehet,
valóssággá válván
enged el terheket,
messze-messze szállva.
Sas Dorottya Lídia legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?