PRÓZAIRODALOM

Földi Erzsébet: Torony

… „Döcög a villamos a város felé.
Útközben nyárfák maradnak el mellőlünk, koronájukban itt-ott gólyafészek. A hosszú lábú, hosszú csőrű szülők felváltva őrködnek a kicsinyek felett és keresik számukra az eleséget.
A fecskék sötétkéken csillanó, karcsú teste csapong, cikázik a levegőben. Az alkony felölti vörös-arany palástját, szemünk tükrén megvillan az estbíbor. (KD)
Balról lassan elmarad az ezüstös tótükör, s a horizonton máris kirajzolódnak a város körvonalai. A karcsú torony integet –
hamarosan hazaérkezünk.
Istenem! Hányan és hányszor éltek meg hasonló pillanatokat! Elutaztak és visszatértek. Gyakran csak Palicsra utaztak, olykor távolabbra.
Mindannyiuknak és mindenkor a torony volt az iránytűje.
A toronytól búcsúztak és a tornyot köszöntötték visszatértükkor.
A torony integetett utánuk és a torony ölelte magához a hazaérkezőket.
Varázslat ez a Város. Varázslat ez a Torony.
Ide láncolták az ősöket és ide láncolják az utódokat.
Ahogyan az ide telepített akácok kötik a homokot…
Ha valakinek el kellett innen mennie, hacsak tehette, visszatért.
Ha valaki ide érkezett, hacsak tehette, itt is maradt.
„A város vendégszeretete” – szokták mondani.
Azt hiszem, nem ilyen egyszerű.
Nem lehet meghatározni, nem lehet megnevezni.
Neve-nincs éteri vonzalom ez a Város, a Torony és az Ittlévők között.
Anyai dédapám – mint a népmesék fiatal vándorlegénye – csizmadiaként indult el (a történelmi Magyarország másik vidékéről) világot látni, szerencsét próbálni és ide érkezett.
Bizonyára anyai dédanyám volt a lelke fő ihletője s a szépséges szerelem is segített a marasztalásában.
Ám a Város is magához ölelte, a Torony hajolt le hozzá s Szabadka varázsa érintette meg a szívét, amikor vállalta az itteni életet, az itteni embereket és tisztességes munkája, helytállása megbecsült szabadkai polgárrá tették.
Voltak hozzá hasonlók sokan, nagyon sokan.
Az itt születettek, az itt élők és – lám – az ide érkezők is láthatatlan szálakkal kötődtek a városhoz és vállalták egymással a sorsközösséget.
A dal lírai megfogalmazása annak a neve-nincs éteri vonzalomnak, amely Szabadkát és lakóit összekapcsolja:
…Városom, szerelmes városom,

én sosem távozom már innen el.

Városom, egyetlen városom
s te drága, vén torony, örülj velem!…”…
Szabadka és Palics régi képe*