Márkus László: az éjkárpit felhasad

s mint holmi kellék
kipenderül belőle a Hold
fülel a csönd
az első apró neszre menekülőre fogja
honnan jön s hová tart
nem tudom.
tán bagolyszárnya van
vagy kerubok rejtegetik
a képzelet elernyed ül ágyamon.
társa a vágy megzabolázva
a kor veri vasba moccanatlanul
ni csak valami koppan
Hrabalt ejtettem fejre
nem nyúlok érte nem árt neki
masszív kötés védi
a Hold vigyorog
ő emlékszik még arra
amikor éjszakáim pezsgőbbek voltak
Hrabal felszól a földről
érdekes hogy a fiatal költők
másra sem gondolnak csak a halálra
a sok vén marhának pedig
csak a lányokon jár az esze*
valóban
összenevetünk.
későre jár vagy túl korán van
a Hold aludni tér
megkegyelmezek Hrabalnak
lenyúlok érte leporolom
megérdemli megnevettetett
ő tud valamit
amit én még nem is sejtek

*Bohumil Hrabal gondolata

Márkus László verse legutóbb a Szöveten: