Lencsés Károly: …angyalvér… (zuhanás)
inni akarok belőled te vén boszorkány
már rég nem hadonászol angyalkarddal
mikor letetted a tőrt foghíjas villára cserélted
félig penészes konzervdobozba mártod
s azt választottad hogy szomjam oltod
egy találkozásban velem de azóta bolyongok
és nem vagyok bennszülött hogy tudjam
milyen fa gyökere onthatja szomjam
levedlett szárnyú rútpofájú idő
míg lezuhantál megnyúzattál
púpot dobott rád a fővezér elárultad
értem a mennyei seregeket
Gábriel seregében kapitány most csavargó cigány
bűnös voltál mert embernek vágytál
porban akartál mászni a fellegeket
levetni válladról hogy megérts engem
talán csak érdekes bazári majom lehetek
a szemedben
mért vagyok olyan vak mint a denevér
viccesen összehúzódom és falnak koppan
a fejem a fényben minden eltervezett lépésemkor
szomjazlak vén földi boszorkány
te égi életű nem fúltál vízbe
mert a duna kidobott egy kilóméterre a
vesztőhelyedtől bűnösnek találtak
a koncepciós perek golyó által
halál sorsot rótták ki rád taláros figurák
de a golyó elkerült s te megint csak
folyóba zuhantál már kétszer vetett
partra a víz mert angyalvért nem iszik
se föld nem keveredik a magadfajtával
szárnyaid összehajtogattad egy nagy
utazóbőröndbe cipeled azóta magaddal
a boszorkány
egy forgalmas országút lehajtójánál
ácsorgott várt azt hiszem engem
kihúztam a Zuhanás kártyát a kis asztalkán
sok minden sohasem derült ki
vettem egy lakóbuszt és az utakat járom
rád szomjazom kínálj meg a véredből
mert tudom egy akkora zuhanást ami
vár rám másként nem élhetek túl
egy perce már az útszéli falatozó
nagy ablaka mellé telepedtem a kávé
illatos és gőzölögnek benne a tejszínnel
rajzolt angyalszárnyak az ablakot veri a zivatar
alig látni el a legközelebbi tócsáig
ami felbugyog a nagy esőcseppek szétpukkannak
mint az aszfalt fekélyei
nem kellenek jelek tudom egyszer
úgyis utamba sodródsz egy kihalt sikátor
macskakövén vonszolva a bőröndöt
a szárnyaidra hajtogatott kis asztalkát
s ha megint találkozunk már nem tehetsz mást
elmondod hogyan kerülhetem el a zuhanást
és ha még sem ha zuhanni kell
egy gombostűvel megszúrod mutatóujjad
begyét és én kiszívom véreddel a tudást
amire szomjazom te időtlen angyalboszorkány
hiszen ezért vagy még mindig velem még egy szelet
pirított szalonnában is görnyedt alakod látom
Léncsés Károly verse legutóbb a Szöveten:
