KÖZLEMÉNYEK

Habram Mária: Irodalmi barterkereskedelem

A Szövet márciusi irodalmi és művészeti termésének értékelése

Habram Mária jegyzete

Zámbó Illés borítóképe

Férfiasan vállalom női lelkületem érzékenységét, az átélt és megélt évtizedek tapasztalásainak nyomait, a ma és a holnap sejtését, amiért ezt az olvasói döntést hoztam. Szerintem olvasóként, bármennyire is menekülnénk, vagy megpróbálnánk elkalandozni a valóság súlyát ránk eresztő körülményektől, nem tehetjük. Ezúttal jómagam is hiába reméltem, hogy a márciusi Szövetben elolvasott művek jó néhánya, éppen a háborús szelek okozta forgatagtól, az életem folyamán megismert sok ember jellemtelenségének felidézésétől kalandoztat el, s ez sikerült is többnek, köszönet is érte, de mégis Az életvisszaváltó lett az, amit választottam.

Amikor a Szövet szerkesztője, BENCE Erika felkért (megkért, rábeszélt?), hogy véleményezzem, illetve méltassam a márciusban közzétett alkotásokat, könnyen be is adtam a derekamat. Majd következett a pánik. Elolvasva a korábbi kritikákat, a szakmai véleményezést, igencsak kezdtem érezni, hogy az ilyenek után mondja azt a magamfajta: világgá akar menni. Végül csak helyben maradtam: fölismerve változtathatatlan pozíciómat, miszerint sem irodalomkritikus, sem magyartanár, se hasonló szakmabeli nem vagyok, hanem CSAK OLVASÓ. Méghozzá „mindenevő” olvasó, aki nemcsak különböző műfajokban szeret pásztázni és bolyongani, miközben vagy azonosul az alkotó gondolatvilágával, vagy kételkedik a leírtak helytállóságában, vagy egyszerűen elutasítja a mondandót, esetleg a stílust. Gyakran engedékeny is vagyok, sőt, önfejűen kitartó, mert még ha sutább is az összkép, végigolvasom, illetve szemlélgetem az elém tártakat, pedig megtörténik, hogy időpocsékolás lesz belőle.

Tévedek-e? Lehetséges, de véleményem szerint, aki CSAK olvasó, az megengedheti magának azt a luxust, hogy (s most az összehasonlítás okán a széplelkű és tudós irodalomkritikusok ne háborodjanak föl) úgy élje meg egy-egy mű befogadását, mint egyfajta gondolati barterkereskedelmet. Ennél a közvetlen árucserénél kiderül, hogy a kínált, a leírt gondolatok, a nekem mint olvasónak szánt üzenetek, az alkotó kitárulkozása, nálam hány gondolat-folytatást érnek? Mert cserepartnere lettem az alkotónak. S művének mi az ára? Az olvasói örömérzet, a félelem, a reménykedés, az elégedettség érzete, az ítélő- és cselekvőképesség ösztönzése… – nem sorolom tovább.

Szóval, kíváncsian vártam a Szövet márciusi „termését”, de az vesse rám az első követ, aki tőlem statisztikát is várt erről a termésről. Nem számoltam a napi „adagot”, a „végösszeget” sem tudom, nem is olvastam minden nap, hanem egyszerre több napi Szövetet is, éppen amikor időm engedte és kedvem is volt hozzá.  S mindeközben nemcsak olvasói kíváncsiságomat elégíthettem ki, mert véleményezésre is elköteleződtem.

Az már az első nap nyilvánvaló lett, hogy az ukrajnai események szerteágazóan belefoglaltatnak a költők továbbította, ránk szakadt hangulatba. Talán nem is volt nap, amikor ilyen hangulatú vers nem jelent meg. BARTHA György keresztbe „szedett” (tördelt), A háború című versével még képileg is nyomatékosította a politika, a politikusok fáradhatatlan történelemkerék-taposásának földi tanúsítványait.

De mivel az csak utópisztikus álom lenne, hogy létezhetne egy Utópia ország, ahonnan a költők/írók/művészek boldogságukban üzennének a boldogságukról, miközben mi is mindig boldogok lennénk, akkor inkább maradok a realitásoknál. Ez utóbbiba a Szövet műfaji sokszínűsége is beletartozik, többek között a próza, így például az is, hogy OCSOVAI Ferenc: Ha felcsendül a lágy harangszó c. elbeszélésének első részét elolvasva igencsak kíváncsian vártam a következő részeket is. De jó ez a fiatalos, ám megfontolt, s mégis szenvedélyes hang, mondtam én, mint ahogyan MÁGA Mátyás Hopp-Stop-jánál is! Nem sorolom tovább a próza tárgykörébe illő műveket és szerzőiket, mert kár lenne helyszűke miatt egy- vagy félmondatokban adni jelet megismerésükről. Szinte kivétel nélkül érdeklődéssel és elismeréssel olvastam mindegyikőjük munkáját, remélem, hogy a Szövet felületét a jövőben is gazdagítják!

Aztán, akármennyire is odázgattam a választást, mérlegeltem, kételkedtem, zsörtölődtem, pro és contra képzeletbeli pontokat osztogattam a megjelent művekre, korábbi irodalmi élményeimet igyekeztem felidézni a rám tett hatásokra emlékezve, (ne nevessenek: még Jókai Melyiket a kilenc közül, de Domonkos István még ma is minden sorában aktuális Kormányeltörésben címűek is a palettán voltak), meghoztam olvasói döntésemet, választásomat.

A választott, díjazásra javasolt mű címe AZ ÉLETVISSZAVÁLTÓ, szerzője TORMA ISTVÁN.

Férfiasan vállalom női lelkületem érzékenységét, az átélt és megélt évtizedek tapasztalásainak nyomait, a ma és a holnap sejtését, amiért ezt az olvasói döntést hoztam. Szerintem olvasóként, bármennyire is menekülnénk, vagy megpróbálnánk elkalandozni a valóság súlyát ránk eresztő körülményektől, nem tehetjük. Ezúttal jómagam is hiába reméltem, hogy a márciusi Szövetben elolvasott művek jó néhánya, éppen a háborús szelek okozta forgatagtól, az életem folyamán megismert sok ember jellemtelenségének felidézésétől kalandoztat el, s ez sikerült is többnek, köszönet is érte, de mégis Az életvisszaváltó lett az, amit választottam.

Bölcs ember lehet TORMA István. És tapasztalt. Egyedi sors-felsorolásaiban úgy domborítja ki a mai valóságot, hogy annak aktualitása, de kegyetlensége is megkérdőjelezhetetlenül hiteles. Gondolom, egyetlen olvasóját sem hagyta közönnyel reagálni. Engem se.

De más műfajba tartozó alkotások se hagytak közönyösen elsiklani maguk felett. Nem hiába ad teret Bence Erika főszerkesztő a kortárs alkotásoknak, a képversektől kezdve a Galériában közreadottakig, az újdonságra és minőségre vágyó, ezért a Szöveten pásztázó olvasó/néző elégedetten töltheti ki ez irányú igényeit és elvárásait.

S végezetül, hogy ne foghassák rám, hogy a napi események visszatükröződései az olvasói depressziós hajlam felé sodornak, lazább gondolataim is voltak:

Bujkál bennem a kisördög, hogy ezt se hallgathatom el. Márciusban, a többi műfajt megelőzve, leggazdagabb a verstermés volt. Többféleképpen éltem meg a versolvasást. Nyújtott élvezetet, bosszúságot, megdöbbenést, ellágyulást, csodálatot, csodálkozást, emlékfeltörést, félelemérzetet, megoldáskeresést, sőt, még irigykedést is. Olyan gondolatdömpingbe vittek, hívtak, taszítottak a költők, ami, úgy érzem, „havi versadagként” nem kis élmény (próba?) volt. De mindettől függetlenül tetszett vagy nem tetszett, erősnek vagy gyengének, zsengének vagy kifejlettnek találtam a verset, szinte mindegyiknek legalább egy-egy során (valamiért?) elméláztam. Mert így egymagában is kerek volt a sor, vagy üzent vagy megmosolyogtatott. Olyan is volt, hogy elképesztett. S elkezdtem játszani a gondolattal, hogy az engem mélázásba vitt sorokból egy új vers is kikerekedhetne. Az lehetne a címe, hogy Lopott sorok, lopott gondolatok.

No, de még mielőtt a költők kiátkoznának az olvasói körökből, bevallom, hogy ezt csak egy kis hangulatlazításnak szántam, a szerkesztőt sincs szándékomban ijesztgetni, én már csak olvasó maradok. Arról nem is beszélve, hogy azt se tudom, hány soros lenne ez a lopott gondolatokból összetákolt versszégyen, hiszen azt se számoltam meg, hogy hány költő hány verset írt az e havi Szövetbe. De szám nélkül is köszönet értük!

Utószó helyett azt meg még ide írom, hogy áprilisban a Szöveten kívül még Ivo ANDRIĆ Híd a Drinán c. regényét olvasom el ismét. Azért újból, hogy évtizedekkel az első elolvasás után se ábrándozhassak olyasmiről, hogy a költők majd soha többet nem írnak háborús verseket. A Szövetnek sem.

Habram Mária