VERS

Mága Mátyás: Régi tornác

Üvöltve szólt,  csupán a gnóma,
Beissza mind a kromoszóma.
Géntérképen sugall a kultusz,
Torokrákban suttog a himnusz.

Haláltáncon feslő, kopott sarkantyú,
Kudarcba fulladt, régi rossz búgattyú.
Kulcsa a homályból font, tiszta forrás,
Pengeélen viharzó, régi tornác.

Sztrájk tenorban gubódzó fegyver,
Illetménye vérvörös tenger,
Finom csúszók falják sejtjét,
Itt hagyta háborgó testét.

Őse emléke  egy árva pergamen,
Mosolygó kép, mit kendővel újrafen.
Megdöbbent,  milyen volt az óvilág,
Nem puskaporos,  lankadt hóvirág.

Eszméli mindezt,  sok-sok sínen pendülő,
Vonatfüttyben nyugvó,  nyugtalan serdülő,
Vagy révedt kézben bűntelen selyempólyás,
Cumisüvegében van az igazmondás.

Mindenütt jó, mondja-e friss hontalan?
Gulágban apa,  gyerekszájra szomjasan?
A legjobb otthon,  ezt is fűzték mellé,
Bár a csecsszopó majd, egyszer megérezné.

Mága Mágyás legutóbb a Szöveten: