VERS

Rigó Tibor: Anyám

Elcsitul bennem olykor
a gyász a mély fájdalom
olyankor kongásnak hallom
pedig sír a vén templomtorony
feledek mindent
mikor a lenyugvó nap
vörös alkonyt fest
a volt cigánysoron
mikor az asszonyok
rózsás kendőjén
felgyullad minden
ezüst szállal szőtt cifra rongy virág
eszembe jutsz
de nem tudom merre járhatsz most
jó anyám
aztán ha éjszaka
kigyúlnak a hosszú utcalámpa fények
körém tekeregnek
mint a kérges tenyérszélek és
felragyognak aranyló gombjai
a sötét égnek
égő csillag labdákkal
játszanak a pajkos angyalok
én akkor láthatom anyámat
ahogy egy azúr tó fölé hajol
hosszú fekete haját
lobbantja a sötét éjben
hirtelen elfogy szíveremből
éltetni nem marad egy cseppnyi vér sem
anyám eljön hozzám
életet csókol tetszhalott fiába
és akkor kibuggyan
szememből az érzelmek szélkorbácsolt hulláma
barna köveket mosdat meg a zöld mohás parton
egy angyal csókolja meg
borostás arcom.