PRÓZAIRODALOM

Juhász Zsuzsanna: Tényező

Te, nem lehetne, hogy én csak kaput nyissak neked? Hogy futhass, menekülhess innen, amerre látsz, ha rosszul leszel?
Mert lásd be, csak nem fogunk itt verekedni, megküzdeni egymással, hisz’ nem vagyok az ellenséged, és te se vagy az enyém. De az állapotod csak ezt a kettőt teszi lehetővé. Hát énn akkor inkább kinyitom a kaput neked.
Mert semmi kedvem nézni, ahogy mint fogságba esett, sovány kis állat fogsz egyszer
Majd vergődni. S nekem néznem kell, ahogy levegő után kapkodsz, reszketsz. És öklendezel és bevizelsz rémületedben. Hát akkor fuss inkább, menj messzire innen.
Különben is, velem rossz lóra tettél, nekem nem megy a pozitív gondolkodás, ha semmi alapja nincsen. Márpedig annyi pénzt, amennyire szükségetek lenne havonta a gyerekkel, nem tudsz, nem bírsz összehozni. Ahhoz neked robotnak kellene lenned. Alvás nélkül talán menne, de máshogy semmiképp. Igaz is, ez a betegség még álmodban is megtalálhat. Hát én ugyan mit tegyek akkor, hogy ne legyek a kiváltó tényeződ? Hogyan tereljem a figyelmedet, hogy ne lásd magad előtt ahogy nevelőszülőkhöz viszik a gyereket, és menhelyre a kutyákat.
De minek is mondtad el nekem a titkodat? Nem vagyok én neked senkid se. Legfeljebb a bokszzsákod lehetnék, ha elfogadnál annak. De nem fogsz. Majd remegsz és izzadsz inkább, és félni fogsz, hogy meghalsz. És megsúgod nekem, hol a dobozkád, a túlélési a két szem gyógyszerrel.
Félóra lesz az egész. Dolgozhatunk tovább.