Tudod, ahogy mondtam is neked
a kőhídról letekintve: álmom az volt,
hogy majd a Turia kertjében
mi ketten együtt végigsétálunk;
hogy a telihold fehér tányérja
ragyog majd közben fölöttünk,
amíg kézen fogva szőlőlugasok,
pálmák és cédrusok közt járunk,
de a vízköpők és hídőr-griffek
szárnyas alakjai idejekorán vetültek
rá erre a titkos, bársonyos
és misztikus esti nászra,
és gúnyosan megsúgták nekem,
hogy ki tudja, mióta van már,
hogy egy ideje ezeken az utakon
nem is rám gondolsz,
hanem helyettem egy
árnyékra: egy bárki másra.
Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?