PRÓZAIRODALOM

Csák Gyöngyi: Homokvár

Régóta nézte az építészt, ám a száraz homok sehogy sem engedelmeskedett, a szorgos kezeknek nem sikerült egy valamire való várat, váracskát kitapsikolniuk, csupán a várárok ásítozott unalmában, és a zászlónak kiszemelt falevél fonnyadozott a nagy melegben. Nevetgélt magában emberünk a másik hiábavaló igyekezetén, már csak kíváncsisága tartotta a közelben; vajon meddig piszmog a tehetetlenség szobra, vajon sötétedés előtt megtörténik-e, aminek történnie kellene. Azonban nem történt előremozdulás. Mit akar ez az ember?  Miért nem adja fel, miért nem ismeri el, hogy vannak dolgok, amiket nem tud megoldani? méltatlankodott a szemlélő, ám felháborodása bölcs felismeréssé alakult. Ahá, éppen ez az, ez a kísérletezőkedv hajtja az embert. Ami ma nem megy, holnap elölről kezdi – gondolta magában, majd a százéves platánfa mögé lopakodott, óvatosan gombolta ki sliccét és hosszasan, ívesen vizelt a makacs homokra. Amaz megköszönte Istennek a langyos esőt, és sebtében befejezte művét, végül a váracska bástyájára kitűzte a meggyötört levélzászlót.