VERS

Bartha György: pillanatkép az útról

követem a nyugvó napot
a hágón megállok nézem a sűrűn
szerte terített fényes mészkőhalmokat
meredek szakadék alján párafelhőben
felcsillan a tenger távol úszik
kopár sziklák közt egy olajfa
elkeseredetten kapaszkodik
káprázat a satnya bükkerdőben
néhány fenyő bújik a túloldalon
előttem tűkanyarjaival az út mint
kígyó siklik kabócák hangolnak
a vörösen-sárgán égő alkonyatnak