NOÉ APÁNK
Valamikor, ha hiszitek, ha nem, Noé apánk is lovári cigányember volt. Bárkájába, hogy megmentse az állatfajokat az özönvíztől, mindegyikből két-két párt helyezett el.
Ám az egyszarvú unikornisok semmibe vették Noét. Féltek, hogy ez is csak csel, hogy megkaparintsák őket a lováriak, s eladják Belzebubnak, aki majd a Göncölszekeret húzatja velük éjjelente. Ám ahogy a cigány szólás tartja, kilukkant előttük a világ. Jövőtlenné váltak.
Elpusztultak, mint az önfejű sárkányok, griffmadarak is.
Azóta csak a mesékben léteznek, amikben a pulyák hisznek.
ARANYKOCSI, FOKHAGYMA
Valamikor, réges-régen, Csütörtök falun hajtott át aranyhintaján az úri boszorkány. Hát nem kitörött az aranyhintó mindkét kereke! De bizony kitörött, a boszorkának meg nem volt seprűje.
Hej, sápítozott is egyre:
– Jaj, most mi lesz, mi lesz velem?
Azt mondja erre Boldizsár, az egyik kocsis cigányember:
– Ide figyeljen, asszonyság, megjavítom én az aranyhintót. Teszek rá gyorsan tölgyfa kerekeket, de csak akkor, ha a két kitörött aranykereket nekem ajándékozza.
Mit volt mit tenni, sietős volt az útja az úri boszorkánynak, hát beleegyezett. Éppen gyűlésre igyekezett, ahol majd kiválasztják a boszorkányok királynőjét.
A cigányember beszaladt a közeli erdőbe, kivágott egy tölgyfát – még jó, hogy volt nála egy rozsdás fűrész! – fürgén megácsolta a két kereket, be is szerelte. Megkapta a két aranykereket.
No, odaértek a gyűlésre időben, az úri banyát megválasztották a boszorkányok királynőjének. Örült nagyon, máris hívatta a cigányembert:
– Ide figyelj, neked adom ezt az aranyhintót is, hiszen a kerekei már úgyis nálad vannak. De csak akkor, ha te nekem adod azt, ami a tiéd, és amiről nem tudsz.
Megegyeztek hamarjában. Otthon sietett az ura elé a felesége:
– Jaj, lelkem, Boldizsárom, várandós vagyok, végre lesz gyerekünk, Szűz Mária meghallgatta az imámat.
Elszomorodott Boldizsár, elmondott mindent a feleségének.
Hej, a felesége kilenc hónapig szomorkodott, sírdogált, mi lesz a gyermekükkel.
Amikor világra jött a kicsi, még a keresztelő előtt, megjelent a boszorkák királynője:
– Jöttem a gyermekért, nekem ígérted.
Így kiáltott Boldizsár:
– Várjunk csak, mondok én valamit! Van egy nagy titkom, amit csak akkor árulok el, ha a kis pulyát nálunk hagyja.
– Ugyan miféle titok az? – kérdezte kíváncsian a boszorkány. – Mondjad, ennyit még tudok várni!
– Hát csak annyi, hogy mi, cigányok értünk a madarak nyelvén. Azok meg azt csiripelik, hogy a boszorkányok, akiket ön megelőzött a királynő választásban, összefogtak. Felbérelték a törpéket, hogy ültessék be az ön udvarát és kertjét fokhagymával. Az majd elveszi az erejét. Ha nem siet, el is kezdik a munkát.
No, csak ennyi kellett a nyanyának, rohant hazafelé!
A kis pulyát meg gyorsan megkeresztelték, hogy el ne tudja vinni magával egyetlen boszorka sem.
Boldizsár azóta aranyhintón hordja a kisfiát és a feleségét mindenfelé. Még a vásárra is! Majd megeszi az irigység a nagymagyari és a kismagyari cigányokat, ha találkoznak velük. A jókaiakról nem is beszélve.
(Mátyusföldi és csallóközi gyűjtések)
Fellinger Károly gyűjtései korábban a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?