A FALITÜKÖR
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény cigánylegény. Egyedül élt, szülei meghaltak.
No, ez a cigánylegény igencsak hiú volt a göndör hajára, fekete szemére, szálfa termetére. Gyakran nézegette magát a patak vizében. Egyszer aztán nagy nehezen szerzett magának egy falitükröt. De boldog is volt! Felakasztotta a tükröt a putri falára, és ha csak tehette, a tükör előtt fésülködött, néha még úgy is, hogy a sapkát a fején felejtette.
Hanem egy nap mi történt vele? Véletlenül félregombolta az egyik gombot az ingén, ráadásul balról jobbra átszaladt előtte Belzebub fekete macskája. Ez pedig, ugye, nagy szerencsétlenség előszele.
Annyira az, hogy a legény is csak ezen gondolkodott hazafelé menet. Mikor hazaért, meg akarta tisztítani a tükröt, mert a legyek már jól telipöttyözték. Tisztítás közben lebökte a tükröt a falról, az meg darabokra törött.
Most mit tegyen? Még a vakok is tudják, hogy ez azt jelenti, hét évig minden lány elkerüli majd, nem lesz szeretője.
Törte a kobakját törte. Addig törte, mígnem egy nap elindult világgá, szerencsét próbálni.
Egy erdőbe érve találkozott a boszorkányok úrnőjével.
– Segíts nekem, boszorkányok úrnője! – szólította meg. – Bizony még asszony nélkül maradok – s mindent elmesélt a nyanyának, töviről hegyire.
– Segítek én neked, cigánylegény, ha elmész a pokolba, és visszahozod a boszorkányok hófehér jobb csizmáit. Valamelyik ördögfi megkaparintotta azokat – felelte a boszorkányok úrnője.
Ezt azért mondta, mert ha csak az egyik csizma van a boszorkányok lábán, s abban slattyognak, egész évben szerencsétlenek lesznek. A varázslathoz meg kell a hófehér csizma.
A cigánylegény lement a pokolba.
Hát alighogy belép a tüzes bejáraton, mit hall?
– Nagy baj van, cimborák! – kiabált ijedten a tolvaj ördög. – Jön Belzebub ellenőrzésre. Át fogja fésülni az egész poklot, és mindegyikünket megmotoz. Ha talál valami fehéret, annak a tulajdonosát elevenen felnyársalja. Jaj, most mit kezdjek ezekkel a fehér csizmákkal?
– Add csak ide nekem! – lépett hozzá a legény. – Elviszem én innen mind!
Hej, megörült a tolvaj ördög, mindjárt odaadta az összes ellopott fehér csizmát a cigánylegénynek.
Az meg szaladt, szedte a lábát, futott egyenesen a boszorkányok úrnőjéhez.
No, az megörült a csizmáknak, de hamar elbambult a képe.
– Egy kívánság teljesítése kevés! – rikácsolta. – Hét évvel ezelőtt ellopta a törpe az aranygyűrűmet, s elásta valahova a Csordanyomi dűlőbe. Azt hozd el nekem!
No ez nem nagy kérés, gondolta a legény. Az elásott arany hét évente tisztul, s ilyenkor lángol fölötte a föld. Ráadásul ez Szent György éjjelén történik mindig, vagyis épp aznap, csak résen kell lennie.
Így is történt, hamar megtalálta a gyűrűt, s vitte a boszorkányok úrnőjéhez.
– Három a magyar cigányok igazsága – oktatta ki a legényt a nyanya. – Feladok most egy kérdést. Kaptam Tündér Ilonától egy pénztárcát, de egy krajcárral sem gazdagodtam, mi ennek az oka?
– Hát az, hogy üresen kapta, nem tett bele pénzérmét a tündér.
– No, nem is vagy te olyan buta legény, megérdemled a feleséget – okoskodott a boszorkányok úrnője. – Most menj haza, szedd össze az eltört tükör szilánkjait, s holdfénynél ásd el az egészet jó mélyen. Meglásd, elmúlik a szerencsétlenség, még feleséget is találsz.
Ha hiszitek, ha nem, egy hónapra rá a cigánylegény feleségül vette a vajda Amálka nevű lányát. Ráadásul a vajda egy nagy falitükröt adott a lányának hozományba.
Mostanában állandóan rángatózik Amálka jobb szeme. Biztosan várandós az istenadta.
A BOSZORKÁNY SEPRŰJE
Hol volt, hol nem volt, volt egy Káló nevű cigányember, aki ellopta a Radenka nevű boszorkány nyírfa seprűjét, s eladta egy másik boszorkának egy sánta kacsáért.
Kereste a boszorkány a seprűjét, kereste, de bizony nem találta sehol. El is ment volna Belzebubhoz egy másikat kérni, de nem bírt gyalogolni, fájtak a lábai, öreg volt már nagyon.
Hát egy nap nem találkozik a háza előtt Kálóval!
– Miben sántikálsz, cigányember, talán csak nem te loptad el a seprűmet? – kérdezte tőle a boszorkány.
– Először is, hogy ki sántikál, arról beszélhetnénk! – fortyant fel a cigányember. – Másodszor meg a cigányoknak nem kell seprű, hogy repüljenek, hisz mi régen darvak voltunk, most meg, ha alamizsnát kéregetünk, fenékbe rúgnak bennünket, s attól repülünk. Hanem ide figyelj, Radenka, ha kölcsönadod a karikagyűrűdet, segítek rajtad. Elmegyek Belzebubhoz, megmutatom neki a gyűrűt, elmondom, mit kérsz, s elhozom neked egy fertály óra alatt.
A boszorkány beleegyezett. Káló elment Belzebubhoz, meg is kapta tőle a seprűt annak rendje és módja szerint. Aztán eszébe jutott, mi lenne, ha kipróbálná? Úgyis fáradt volt a gyaloglástól, hát hazarepülhetne a seprűn. Rápattant, és húúúúú! már repült is a levegőben. Nem is gondolta volna, milyen magasra lehet szállni egy seprűvel. Úgy kapaszkodott a nyelébe, hogy csak no!
Már egy álló napja repült a seprűvel, gondolta, ideje lenne leszállni. Jól is gondolta, mert abban a pillanatban meglátta fentről a cigányputrikat. Próbálta lefelé irányítani a seprő nyelét, de az csak nem akart lefelé fordulni! Most mit csináljon? Nem maradhat élete végéig egy seprűvel a levegőben, az biztos. De mivel sok mesét hallott már életében, eszébe jutott valami. Úgy döntött, elfordítja az ujján a gyűrűt. Történjen, aminek történnie kell. Földet is ért azon nyomban. Igen ám, de békává változott, s egy vén ördög elől kellett elugrálnia, mert az meg szerette volna csókolni. Még szerencse, hogy éppen a boszorkány házáig sikerült elugrálnia. Ott Radenka a kezébe vette, mondott pár hókuszpókuszt, s a béka visszaváltozott cigányemberré, a hóna alatt egy seprűvel. Ekkor mindketten felültek a seprűre, néhány utca fölött átrepültek, egészen Káló házáig. Ott aztán Radenka beleejtette a cigányembert a kéménylyukba.
Kálóból kéményseprő lett, mindenki megfogja a gombját, ha meglátja. Már, ha van neki egyáltalán.
(Mátyusföldi gyűjtés)
Fellinger Károly legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?