PUBLICISZTIKA

Bence Erika: Dűne

Az életelixír a „fűszer”, az Arrakison termő „melanzs”. A bolygó víz nélküli sivatag; óriási viharok és szörnyek, a homokférgek teszik különösen veszélyessé – látszólag. A világegyetemet a Császár uralja, de valójában minden hatalom a KHAFT, a Kereskedő Házak Általános Fejlesztő Társasága, azaz néhány uralkodóház kezében összpontosul; ők ellenőrzik a fűszerkereskedelmet is, amely a legnagyobb hasznot adja:

„A lényeg azonban az, hogy mennyi Ház él a KHAFT profitjából.”

A Császár és oligarchái (mert az Ház fogalmát nyugodtan behelyettesíthetjük ezzel a mai műszóval) hatalmát a sardaukarok (Császári Sardaukar Alakulat), a Saulusa Secundus nevű börtönbolygón kiképzett zsoldosok biztosítják. A „kötelező újoncozás” meghirdetésével a hatalmi grémium azt a látszatot szeretné kelteni, hogy a sardaukarok az uralkodó „fiatalon és nagyon színvonalasan kiképzett sorkatonái”, de titkon mindenki tudja vagy sejti, hogy bűnözőkből verbuvált alakulatokról van szó, akiket

„a felsőbbrendűség tudata, a titkos szövetség misztikuma, a közös szenvedés összetartó ereje”

formáz félelmetes erővé. A hatalom és a nyereség megtartásának szándéka az uralkodóházakat semmitől, semmilyen bűntől vagy áldozattól (értsd: mások feláldozásától) sem riasztja vissza. Velük csak egy, a sivatag peremén élő, a zord körülményekhez rendkívüli módon hozzáedződött és titokzatos társadalmi csoport, a hatalom által ellenőrizhetetlen fremenek állnak szemben és veszik fel a harcot: ők termelik a fűszert is, ezért az oligarcháknak érdekükben áll leigázni őket.

             Frank Herbert klasszikus sci-fije 1965-ben jelent meg; magyarul 1987-ben, hogy az új filmadaptáció (Denis Villeneuve rendezése) nyomán 2019-ben és 2021-ben újabb kiadásai lássanak napvilágot. Az új film (a korábbi: David Lynch 1984-es produkciója volt) 2022-ben hat Oscar-díjat érdemelt ki – bár sem a legjobb filmnek járó elismerést nem kapta meg, sem az olyan „rangosabb” kategóriákban, mint a „legjobb rendező” és a színészi díjak odaítélésénél nem rá esett a zsűri választása. A kritika kissé fanyalogva dicséri – nem a remekművet, hanem valaminek az „előjáték”-át észlelve benne. Amikor megnéztem a filmet, magam sem a filmakadémia díjait begyűjtő alkotást, hanem – pozitív értelemben és észrevételezve a már kultikussá nemesedett Csillagok háborúja lefutását – az új űropera kezdetét láttam meg benne. Amikor kézbe vettem a regény új kiadását, s utánanéztem a jelenségnek, rájöttem, hogy csak „felfedeztem a spanyolviaszt”: a regény már a Csillagok háborúja ötletének és forgatókönyvének is alapjául szolgált.

            A kiszáradt Duna

            Még nem következett be. Ám az Európa kék szalagjának nevezett folyóról készült  mai képek eléggé elrettentőek. Az Aral-tó már kiszáradt. Hat évtizeddel ezelőtt a Föld negyedik legnagyobb tava volt.

            A globális felmelegedésnek és a föld elsivatagosodásának következményeit immár nap mint nap, a közvetlen környezetünkben tapasztaljuk. Már a legelvakultabb tekintélyuralmi hívők sem mondhatják, hogy csak a zakkant zöldek, az elpuhult és romlott nyugati anarcholiberalisták riogatnak a természet pusztulásával: Európa és közvetlen környezetünk is a szó szoros értelmében lángol. Mifelénk, egyelőre csak tarló- és bozóttüzek, amit a tűzoltóság hamar lokalizál.

            A minap Zombor belvárosában, egy vendéglő kerthelyiségében üldögélve, nagyjából másfél óra alatt háromszor láttunk és hallottunk szirénázó tűzoltóautót elhaladni. Eggyel pedig a befelé vezető úton találkoztunk szembe. Nem volt jelentősebb híradás az esetekről – ezek szerint, és szerencsére: kisebb helyi tűzesetek voltak. Egyelőre.

            A Facebookon megjelentek a Duna/Dűne-asszociációkon alapuló mémek, ahol az Arrakis vígasztalan, sivatagos képével a kiszáradttá (egyelőre) fotoshopolt Duna képe, az uralkodóház katonájáéval a térségi alattvalóé, a taszító küllemű Padisah ábrázolásával valamely ordenáré megjelenésű és magatartású jelenkori politikus portréja áll párhuzamban.

            Még egyszer a populáris regiszterről

            A 2021-es kiadáshoz fűzött előszavában a szerkesztő (Takács Gábor, GABO Könyvkiadó) felteszi a kérdést, mi áll a Dűne hallatlan népszerűsége mögött, azaz:

„Miért működik egy regény 1965-ben ugyanúgy, mint 2019-ben?”

A válasz pedig nem az, hogy mert remekmű, mert jól megírt regény, vagy mert (beleértve folytatásait is) jól igazodik a bestseller működési folyamataihoz és törvényszerűségeihez. Már csak azért sem, mert ezek durva leegyszerűsítések, amelyek a magas irodalom létét a populáris regiszter ellenében határozzák meg. Nem beszélve arról (miként egyik kutató ismerősöm szokott utalni rá), hogy egy nyitottabb (pl. angolszász) kultúra aktorai nem is értenék, mit akarunk mi, itt, a világ e másik felében olyan fogalmakkal, hogy klasszikus meg szórakoztató irodalom? Hogy Edgar Allan Poe meg a detektívtörténet, Sir Conan Doyle, Sherlock Holmes és a populáris regiszter? Hogy Mary Shelley Frankensteinjenem ugyanannak az irodalmi kultúrának a része, mint Shakespeare Hamletje? S főleg: A Morgue utcai kettős gyilkosság nem klasszikus irodalom? Ha van ilyen fogalom egyáltalán. Vagy fordítva (és ez Spiró György legújabb esszékötete, a Mikor szabad ölni? legnagyszerűbb tanulsága): a Hamlet valamiféle „magasabb szint”-et képviselt volna, mint a korban oly népszerű rémdráma?

            A populáris regiszter ugyanis nem konkrét művek sorát jelenti, hanem  egy olyan értelmezési modellt, amely az irodalom létformáját nagy volumenű kulturális folyamatok részeként és működéseként képzeli el, amelyekben nem létezik olyan (kirekesztő) szempont, hogy például a Csillagok háborúja, a légiós regény vagy a rapzene „nem irodalom”, s hogy ezek nem hozhatók összefüggésbe  világirodalmi „klasszikusok”, mint például Vergilius, Dante, Racine és Madách opusának értelmezésével. Ezért lehet az Isteni színjátékot A Gyűrűk ura befogadói helyzetéből láttatni, a Hamletet pedig Az Északi című 2022-ben (rend. Robert Eggers) napvilágot látott film vonzatkörében értelmezni, hiszen ez utóbbi nem más, mint az ún. Ős-Hamlet történetének filmre alkalmazása. Miként a Dűne is egyfajta egyetemes világértés és világról (az anyagi és a szellemi örök harcáról) szóló tudás regisztereit mozgatja. Kódokat és összefüggéseket (női és férfi princípium, jó és rossz, erő és ész etc.) mutat fel önértésünkhöz. Sokakhoz szól. Franchise. Szórakoztató. Populáris. Klasszikus és magaskultúra. Mind együtt.

            Elrettentő tükör világunkról. Rólunk. Hova jutottunk torz, semmivel sem igazolható felsőbbrendűségi tudatunk bűvkörében.

(Első megjelenési hely: Családi Kör, Camera obscura, 2022. augusztus 4., 5. oldal)

Bence Erika korábban a Szöveten: