TÁRCA

Juhász Zsuzsanna: Áthelyezés

Hát ne köszönj, kis kereskedőleányok maradjanak is láthatatlanok.
Igen, igen, jóformán megbecsülsz, ha nem viszonzod a köszönésemet. Én hányingerkeltő vagyok neked, ideges leszel, ha látsz, a gyomrod meg löki fel az ételt. Hogy te könnyebb legyél, s így könnyebben fuss el előlem, vagy harcolj velem. Tudom én, én teneked stressztényező vagyok. Jó markáns, mert rajtam látszik, hogy megcsináltam az életet, sikerült nem is olyan rosszul megöregedni anyagilag.
Mert telik kutyára, igaz, kicsire, és van bevásárlókocsim is, szép színes. Messziről harsogja, hogy jó televenni, kis fehér virágok is vannak a mintájában. És a virág, mint tudjuk, a virággal való foglalatosság azt jelzi, hogy a nő gondtalan, tartása másra hárul. Férjre, gyerekre, de te jó leszel ide, ebbe az éjjel-nappal kajaboltba. Neked ez a nonstopság úgy kell, mint egy falat kenyér. Mert nem vagy százas, száz százalékos dolgozó. Jobb kezeden egy ideje kézszorító van, örülhetsz, ha megtűrnek, bár jó magas vagy, létra se kell alád, ha pakolod a polcok tetejét. Legfeljebb tovább maradsz, ha lassulsz a kezed miatt. Szeretnek, szeretnek biztos a munkatársaid, olyat mint te, mindig, aki mindig búval van tele. De helyetted nem tudnak dolgozni, ha már a puszta megélhetésért is túlórázni kell itt.
S ezért egy másik hely kellene neked, egy szociálisan fejlettebb, ahol az ilyen félkezű, mélyirigy törpék is megélnek könnyedén. Legalábbis könnyű szívvel, hogy legfeljebb segélykéréssel egészítik ki az invalidus fizetést. Mert bocs, hogy lenyomorékozlak, de az vagy, lélekben már az, ha abba rúgsz, akibe lehet. Hogy egyáltalán rúgsz, holott az kéne lassan, hogy mindenki ott éljen, ahol képes. Ahol fizikai képességei lehetővé teszik az ott élést. Hogy jog legyen a megfelelő helyen élni, ne pedig stresszes kapaszkodás, eltelve a kiszelektálódás félelmével.
Így hát megértem, ha zaklatott vagy, de tudnod kell, a sérült ember felkelti a másikban a segítés vágyát. Felkelti a figyelmét, de mondd csak, és megteszem, hogy hogyan tudnék biztosítani neked úgy harmincévnyi megélhetést még. Hogy révbe érhess, hogy elevickélj a nyugdíjig. Mert tudnod kell azt is, nekem is rossz nézni a te megnyúlt, sótlan pofádat. És kézvédős jobbodat, amivel újra és újra csak felzaklatsz. El kéne dugni téged a vevők elől. Mert rossz gondolatokat indítasz el bennük, még a fiatalokra is rossz hatással lehetsz, mert kéz nekik is kell. Anélkül itt senki se ér semmit.
És akkor át kéne helyezni téged. Szépen vigyázhatnál egy afrikai csordát. Terelgethetnéd a teheneket kutyával, dallal. Úgyis azon a földrészen van a legtöbb fura félrenövés, a gyerekkorból úgy-ahogy kikászálódott ember. De látod, nem hajítják el őket, nem hagyják magukra.
Királyi életed lehetne közöttük. És ott biztosan lenne nővéred, húgod, bátyád, öcséd, aki helyettesítene olykor. És lehet, lehet, hogy van testvéred itt is, de látod, fityiszt neked, azt. Mert nem hozhatod segíteni a boltban.
És akkor tényleg ne köszönj nekem, nehogy.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten: