amikor a rózsák álomba merülnek
és mint a tejfehér köd
lassan kavarogva búcsút intenek
belepik a vérző leveleket
amikor már lemarta a rozsda ősz tincseid
és szegény a szó – csak alamizsna
szájakban az elfeledett kincs
túl a sebző dalokon vajon mi tajtékzik –
a pillanat hogy szerettél éltél
a puszta tündéri lét hol lebegtél ölben
fákban kecses virágillatok harmatos egén
könnyeidben vajon még egyszer újjászületnék?
Szente B. Levente verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
