Fábián István: Szervácnak. Ideát. (vers); örökévad (grafika)

„hanyatthazámig így megyek”

                               (Szervác József: Szavak hazáig)

Fekszünk a bordatörő sittre kilökve,

isten inspekciózik bezuhant templomudvaron:

készíti a lelkünket soroló leltárt.

Arcunkat veri mész-szagú eső, már örökre

testünkké lesz a széjjelzárt terv,

testté vagy holttestté lesz az ige, mi istené,

ki nem alkotott semmit, míg ember

nem alkotta belé őt senkibe.

Káromkodni jártunk épített romokba: ék

voltunk az Úr akaratában.

Röhögni jártunk templomokba:

világot akasztó szegény nemzedék.

Most ismét a sorok között. Megintcsak ott.

Csepel halott, amerika halott, és mint a részegek,

útszélről útszélre tévedek, pofoz a kósza ég:

utolsó hitem is kijátszottam: elég.

arcom magamhoz hasonlítom.