Márkus László: ad astra per asperas

elmém ormairól körül tekintgetve
feneketlen mélységet látok
felülemelkedni földi lét gyarlóságain
feledve bánatot meg meddő vitákat
a csúcson minden egyszerűbb
de az öntisztulás hiú ábránd csupán
szebb tisztább érzést vártam
bár intimbetét nem lehetek
nem tudok nem akarok másként élni
lelkem sólyomszárnyakon jár
testem gúzsba kötik béna szabályok
élni kell enni kell sőt halni is
ezt sem lehet csak úgy ingyen
nem divat oroszlánok elé vetni
helyette örökös taposómalomba zárnak
melyből előre megváltott sírhely szabadít
betonketrecből föld alá
esetleg füstként szennyezed a légteret
atomjaink nem halnak veled
örökké a nagy egész apró része maradsz
lelkedet a mindenható szeretete emeli
bármely földi piedesztálnál magasabbra

Márkus László verse korábban a Szöveten:

Márkus László: magamra rántottam tegnap a rám váró holnapot