Kalász István: a környék szeretete –

– Bence Erikának

Hiszen a közelben a messzeségről lesz felolvasás.
És kétutcányira a költőnk a fűtetlenben aludt.
Jelöletlen az a ház. Szobás lakása volt. Ez lett a metaforám.
És amikor a szíriai fodrász tartós okkerral rímel.
A kaparós sors jegyben jár de csak a templom előtt áll pad.
És a peremre terített szőnyeg mintája akár a nyár.
És ahogyan az esküvői ruhákat a szalonban leárazzák.
Meg a vetemült keret ahogyan az ablak szárnyát tartja.
Az öltönyöm molyokkal a szekrénybe zárva.
És könnyed lesz a vasalóm ha kilincsem felfénylik.
A fogas ahogyan szúr szúr a kabátbélésig.
A felszólítás? Ahogyan a kockacukorra dobom.
És amikor ideír az ismerős: Nincs hol laknia. Jönne.
Amikor jelzőket teszek a lépcsőházfalán a napra.
És amikor hajnalban tudom: mi való a sötétbe.
És reggel érzem: mit kell vinnem az udvarra.
Mit fontos kitenni a fényre.

Kalász István verse legutóbb a Szöveten: