Szeretek, jó ebben a troli-megállóban leszállni,
megnyugszom, elálldogálok a Csanádi utca sarkon,
nyitott teraszok, barátságos ebek, gangos galambok,
ceruzalábú madonnák üldögélnek Brad Pittjükre
várva, unottan néznek utánam, meg sem látnak,
sötétedéskor kandeláberfények, dünnyögő, füstös zene szól,
nem látni le innen a folyóra, de a fénylő képeslap-esteken
néha, nagyritkán, zöldmohás vízszag oson föl a Duna felől.
Ha azt hallom a troli-hangszóróból:
Radnóti Miklós utca –
megnyugszom, még van remény,
ha olvasom a sarkon az utcanévtáblán:
Radnóti Miklós utca –
megnyugszom, még van talán,
retek, vaj, ikrásméz és friss kenyér,
könnyen szelhető, csak a héja kemény,
és hozzá éles kés a költő asztalán …
Nem látni innen rá a folyóra, de mindenki tudja,
uszályvontatót nem látni itt évszám, de sebaj, helyette
zászlós szállodahajók szellentenek a szürke habokba,
ha akarom, hallom, sóhajtoznak a bársonycsókos kapualjak,
a hentespultnál itt mindig csak két vonásnyit csal a mérleg,
a Parlament műszélben lobogó zászlaja is ideviháncol,
Európa peremén, erre, kérésre, könyörgésre akad még
kaszinói esély, mely a félrenézések véraláfutásaihoz láncol.
Ha azt hallom a troli-hangszóróból:
Radnóti Miklós utca –
megnyugszom, még van remény,
ha olvasom a sarkon az utcanévtáblán:
Radnóti Miklós utca –
megnyugszom, még van talán,
retek, vaj, ikrásméz és friss kenyér,
könnyen szelhető, csak a héja kemény,
és hozzá éles kés a költő asztalán …
Köves István verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?