Száldobágyi Csaba: tehát vagyok

egy cipő halkan elsuhant a félrebillent
macskakő fölött
anyám lábát nem zavarta az egyre keményebb
felsőrész
amikor emlékeit visszanézve szakadozott a kép
néhány percig még beszélgetett valamelyik
alkalmazással személyes zavarát leplezve
hosszan ringatózott a moiré kavargó hullámain
végül előre dőlt de
egy ferdén behajtott csavarba akadt
a kötött pulóver ujja

míg csak sétált
csodálva az egymásnak döntött színes házfalakat

talán ez volt minden

abban ahogy utolsó mozdulatával
apám kezét az arcomhoz emelte

Száldobágyi Csaba verse legutóbb a Szöveten: