Köves István: Egy mondat a járdaszélről

Csak óvatosan azzal a mit sem sejtő, ártatlan
járdaszéli kíváncsiskodással,
amikor a merevléptű idegen katonák
fényes orrú, fekete félcsizmáikban
átvonulnak a városon mosolyogva,
mert a helybéli felnőttek integetni
előre engedik készségesen maguk elé
a gyerekeket, mindet, akárkiét is,
a tereptarka kísérőautóban meg készülnek kattogva
a képek, a történelemkönyvekbe szántak,
elsőbb azzal a szöveggel, hogy
az ünneplő lakosság lelkesen köszönti,
virággal fogadja a baráti felszabadítókat,
később a kép marad ugyanott, csak
a kísérő képaláírás változik egy kicsinyt:
a megfélemlített lakosság rémülten nézi
a kegyetlen megszállók dölyfös bevonulását,
s mára meg már attól kell tartanod erőst,
hogy szikkadtra száradt-fonnyadt arcodban
föl ne találja ismerni valaki annak az egykor
a fény fürdette békés járdaszélen ácsorgó,
szomorú szemű gyerekecskének
ártatlanul csudálkozva bizakodó arcát.

Köves István verse legutóbb a Szöveten: