éjbe fulladt tegnapoknak
fényei rég nem ragyognak
arcuk sötét végtelenbe
megmosdatták s létre kelve
elfutottak messze innen
hányszor hittem veszve minden
hányszor hittem véget érnek
kik útjáról rég letértek
elkanyargó életüknek
engem többé mégsem üt meg
a remény bár gyáva karma
milliószor át akarna
újra-újra törni rajtam
hiszen egykor ölni hagytam
de többé már nem teszem meg
mert öblében két kezemnek
minden vágyam megpihenhet
és amikor nem figyelnek
rám a jók és rám a rosszak
bennem apály áradozhat
Csikai Gábor legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
