Zubornyák Zoltán: Bácsi, maga nem mohácsi? (El nem mesélt történetek 111.)

Nagyapám 1958-as korai halála óta nagymama viszonya nem volt felhőtlen az Úristennel, de minket azért kegyeibe ajánlott.


  1. november 19-én lettem megkeresztelve a fényképen látható Belvárosi Templomban, Mohácson. Ez úgy önmagában nem lenne érdekes, ha a keresztszülő nem özvegy Bencze Imréné született Udvardi Erzsébet, néhai nagyanyám lett volna, kilépve a félig illegális mozgalomba e tette által. Tudniillik, komoly összeesküvést eszelt ki a család ellen. „Az én unokáim nem lesznek pogányok!” kiáltotta, s Kató nénivel, sógornőjével megszervezte a keresztelőt. Unokabátyám egy évvel korábban született, édesapja akkoriban olyan pozíciót töltött be, ahol nyilván nem nézték volna jó szemmel a templomi felhajtást. Fogta tehát Udvardi Erzsébet a két unokáját, s a keresztvíz alá tartotta őket. Nagyapám 1958-as korai halála óta nagymama viszonya nem volt felhőtlen az Úristennel, de minket azért kegyeibe ajánlott. Később úgy volt vele, hogy ha akartunk, mentünk vele a templomba, ha nem akartunk akkor nem, majd később eldöntjük, jó-e ez nekünk. Karácsonykor és Húsvétkor szerettünk menni. Mohács amúgy mindig is a szabadságukat jelentette, a nyári szünidőket, a gondtalanságot.
    A templom mai épülete egy korábbi templom alapjain 1766-70-ig létesült, tornyát 1782-ben építették hozzá. A bejáratot homokkőből faragott kapuportál keretezi. 1909-ben a homlokzati szoborfülkékbe helyezték el Szent István és Szent László királyaink szobrait.
    1926-ban az oromzat mezejébe, a kapuportál anyagával azonos kőanyagből II. Lajos királyt ábrázoló reliefet helyeztek. A templom déli falán 1783-tól napóra mutatja az idő múlását. Anyám padba karcolt nevét még évtizedekkel később is megtaláltam itt.

Zubornyák Zoltán prózája legutóbb a Szöveten:


Discover more from SzövetIrodalom

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Leave a Reply