nincsen bármire jó vád
úgy kell zengeni ódát
hogy még fájjon az élet
éjed bárhova széled

úgy gyűjtsd össze a nyájad
mint rég gyermeki tájat
úgy szedd össze akolba
csöndben messzire szólva

mert így ébred az ég fel
mélyén két szemed ékszer
felszínén kezed árnya
mint rút régi kaszárnya

romlott omladozik már
ott lent mégis a hit vár
rád néz felkacag egyszer
véred benne a vegyszer