Az ablaknyílás helyét befalazta 
a valóság, de bent a szobában a
helyén maradt a fényáteresztő – meg
a sötétítő függöny, a kétsoros
karnisgarnitúra, fantom fájdalmat
érzel, miközben a lábadat réges-
rég amputálta a beszűkült tudat,
répát eszel, hogy fütyülhess a szélre,
következménye vagy a meg nem történt
múltnak, a kenyérrel kitörölt tálnak,
 
a lényeg felszínén, olajfolt szemed
visszakacsint a már vak teliholdra.