2024.05.23.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Tóth Olivér: Elrejtett /Pilinszky után szabadon/

Tóth Olivér: Elrejtett /Pilinszky után szabadon/

4 min read
egyetlen Bibliát ismer el a szegény a / kenyeret a gazdag sóvárgását

Elrejtett /Pilinszky után szabadon/

1

mert rám találnak akkor mindenek

amikor külön válik hüvelyétől a lélek
a földbe esettek égi dalárdájában kelek
s újra rám telepszik a szív és szemrablók
csendjének ónos márványkabátja a menny
ott minden pokol lázong majd és rád hűl a hamu
kinek tág pupillájában sem látni már az embert
ki egykor ismerős rokon volt idegen tűz lett kerteden

a vádlások évszázadának zászlajain egyetlen címer
képéből kimosakodott Isten kinek leplén a feltámadás hált
időtlen szemérmességének avarjaiban csorba ősz füstöl
kormos nyelvű rétek siratnak anyaként meddő koporsók

a haza hívó szavakra zárt szent fedelek esőitől párologjál
a fák gyökerükig hajlottak hántott kérgük rajtad vérzik el
sáros talapzataikat a fészkek átkeresztelkedve becézik
ráncos függönyeik szemaforok illúziók látomások
zöld-hályoggá gyűlt földhályogaidat egyenessé döngölte öklöd
magadba metszett látóhatáraidra galambot üldöző vadak járnak
fölreppent fohász a lepkeriadalom bibiéin az örökkévalóságnak
kócaidba kapaszkodott generációk esküdtek győzelmet belehaltak
a veszteség mely magamra ismertetett barátommá szentelődött
a bukdácsoló est és nappal köveit sírjaikra gyűjtik a hegyek
mert sótengerré szűkölködik minden jóság és kacagás végül
és úton-útfélen rabruhát ölt minden csipkebokor lángolása

ha hittél az ördögi szóbeszédnek higgy nekem is
éltem élek s alázatban fogok élni dicsfényes kevélységben

azért jöttem elpusztuljak s ha megsemmisít távolságod
árnyékbottal kövessen szíved a lélek macskakövezett irányába
nincs semmim más mint egy földi gravitációval vonzott súly
a szűkölködés szerelemágyainak ingaláncára függesztett vég

2

azért tanítottak járni hogy az önzőség korai tipegésétől kezdve
kamráitokat feltörve éltessem az Istent míg bujkálásaitokból hazaértek

legyetek sejtek embriók nyúlványok zörgessetek zörgessetek
csőrszátokból uraitok elé minden halat kivessetek
a böjt megtöretett pászkacsendjeit gúnyoló húszokogást
a romlás kapuinak kilincséig ne hagyjam nőni napfelkelte előtt
mert az ősiség Madonnáinak pásztázó melleire tengerpikkely ég
az apaság megundorodott nemzését meg kell édesítsem nektek
sorvadt szemeim almák tekintetem sziszeg és árulásra buzdít
megszegett alkuk késztetnek élni a halál kisemmizett méhszáj

elvarrott gátjait esküijeimre vádalkut kötök magammal értetek
fecske-feketémbe a gondviselés utolsó bárányainak vérét szedem
ajtófélfáitokra a szüzesség kenetét ölelem sírva kacagva botladozva
reménynek nevezett felek fák erdeit üldözik a menekülő csillagok
nem jó most sem a földön sem az égen sem lanyhán sem serényen
nem jó most se élni se halni szegényen s a dölyfösség koszorúi rokonaid
arcukon kósza ezüst a por és megvetés bálázza fejüket az alázatban
ha volt ideje a kikeletnek megtagadták ha volt múlásuk okkal feledtek el

tévedés hogy az ember beszéde az egyetlen és hallható univerzumom
a kitűzött cél hogy ember legyek ma már ábránd puhány öntudat
a túlélés pelyvaösztöneit terelő lovász istállója csupán dióhéj
törött és lankadatlan keménysége a pulzálás ablakainak legbelül
egyetlen Bibliát ismer el a szegény a kenyeret a gazdag sóvárgását
ha szótlan maradok is nyelvemre palánták csemeték vadak gyűlnek
fittyet hányt holttengereimen ring a nap a hold milliónyi csillagondó
megtermékenyített fény vadászik pitvaromba már leterített szívemre

feküdj vérembe bőröm alatt rejtegetett gyümölcsöskertjeimbe nektárok
a fullánkok ma már csak rugók a kényelemhez hol álmodni tilos
a fájástól mentesített övezeteim kegyeleti helyein kövek gyúltak
nincs semmi a purgatóriumi megváltás kelyheiből kiivott kutakban
a zümmögés kéjes duruzsolása a révületnek parányi a kétség Uram
delíriumom szökevényei a versek királyságod elpergő himnuszai

különös e várakozás felborzolt kedélyek csillapítják a bűnöket
szabad vérontás tankjai vonaglanak a misztérium tereire
egyszerre borzad és gyönyörét leli a kétlábúak testamentumának köre
falkaürességét kivérzi a hit nem tudják mindig itt laktál a pokol szélén
fogyatkozó nyugágyam vázát emészti a rend nem perlekedek ellened
némaságom és vakságom súg csak fáj mindaz ami eltitkol minket előled
káromlásod lenne ha szívedbe hazudnám magam is teljes értelemmel

szeretlek szeretlek szeretlek szeretlek szeretlek a magam módján
hiába nyújtózó lélekkel kiabállak vallak a törpeség átka eredendő
esendőségem karéjait kiosztottam az áldatlanul téged keresőknek
e szemfényvesztés tett kötelet nyakamra s most belelógok minden résbe

3

e szemfényvesztés tesz kötelet nyakadra s most belelógtok minden résbe
látod a csonkaság egyre kevésbé ízleli hámrétegeimet
látod férceletlen ágyneműben és meztelen is beléd bújok és te
látod nem követelem vissza neked ajándékozott elernyedésemet

a rettegés hogy nem támadok fel azon az órán
mikor az utolsó megbuktatott állam felszámoltatik
teremtménytelen zokogásom hóesésébe fulladt fekete fáradtság
a lázak utolsó szentmiséjén szenteltvízbe fojtott konokság

kihűlt érveléseim állandóságultságából ragadd el szeretteimet
nevedben harmadnapos elrejtett evangélium pápaságát eltörlöm

Tóth Olivér

Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.