Egyszer eljön majd a mindennek ideje kibicsaklott bokád súlyán
Füvek lázadnak egyszer majd tőrt szúrnak a virágok is szívedbe
S minden ág kavicsot terem egy végestelen hezitáló lépés utáni
Vasút sínpárjainak hol a boldogság ál-lámpáit törik bőrödre ott
Az esték lenyúzott árnytömegeinek gyermekei talpfák vagonok
Mikor fölfelé vonz az ég gravitációja s lefelé tol parittyázott föld
Deleje változatlanságaid párhuzamában hagymává zsugorodsz
Egyszer majd eljön mindennek az ideje hogy a szerelembe esett Tulipán leszel és mindenek felfigyelnek utolsó megtorpanásodra Másodperceid vesztőhelyén ha térdre borítanak vérzivatarjaink A szeretetlenség őrületének lídérce vágyakozásodban megcsalt Otthonról többé nem kell helyet foglalj a zsúfoltság déli buszain És rézvörös sivatagjaid szfinxeit biztos ébren hagyhatod végleg Hisz foglalt helyedre nem lesz szükséged egyedüli hazatérésed
Egyszer majd eljön a poggyászaidból teregetett mindenek ideje És rezzenéstelen méhekből potyogó fattyúidat is megétetheted Toporgó sikátoraid kéjbábúit fehérbe fagyasztva megválthatod Ha dicséreteidből kikukucskált önvádlásod Istenét hívva hazáig Amikor minden kérget szél nyalábok oldanak kötéssé szemedre Elhiszed majd jobb a vaknak a sántáknak a némáknak tagjaiktól Ékes teremtőnk nyelve alá szorított pirula lesz megbocsájtásod
Egyszer minden idő eljön mikor bátran megszólítanak szép kéregetőid Hogy belásd neked adakoztak egy elorozott jó hála utolsó donorjaiból Számot adva szertelenséged betelt nyomornegyedeinek akolszívedbe Talán majd épp velem imádkozol megérzed talán majd megérted így A kárhoztatást gyóntató párzó kerubok szeráfok idült nászéjszakáján Hogy a szeretet korosító szentség és lepedőiken repedt burok a lélek A létezés emlékezés a múlandóság ventilláció egy foszló sírkertjének
Egyszer az idők felégett tengeréből melledre űzött vak halait eszed És szálkáikat szó nélkül megtörött pászkaágyakkal tolod le torkodon Ha mindenki megdicsőített énekeivel a szégyen nem ismer többé el Szirén-vajúdástól humuszfénytől pihegő univerzum a koporsóm tán Mert kiontott gyöngyeim őrzői újra gyarmatosított özvegy-inváziók Nem kell többé félj haláltól nem kell elengedődött fém hited lánca Alvajáró paradicsom ejt bűnbe mivégre Istenhalálod lesz a Kánaán
Vélemény, hozzászólás?