Köves István: Háttal a mindenségnek

Köd ült a kert ölén,
lámpást lóbált a lomha virradat,
s ígéreteivel tovaiszkolt idén
a léha március is, kacarászva.
Állsz háttal a könyvespolcsorfalnak,
háttal a szobának, mindennek,
háttal megveszekedett múltadnak,
ahogy egy idegen házban
tapogatóznál a villanykapcsoló után,
bizonytalanul reménykedve,
mint akit nem vár se trón, se bitó, melletted
háztól elvert kutyaként kullog a tisztesség.
Egyetlen könnycsepp a viaszos orgonalevélen
elég, hogy tükörfényét szemedbe villantsa:
A jövő, a bársonynyelvű ígérgető, lám, elmúlt.