2024.05.24.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » (De ki az a Csikai Gábor?) Széppusztayné Harmath Aranka Minden jobb lesz! című verse kapcsán Köves István írt „ihletett” prózát; Bence Erika szintúgy bírálta

(De ki az a Csikai Gábor?) Széppusztayné Harmath Aranka Minden jobb lesz! című verse kapcsán Köves István írt „ihletett” prózát; Bence Erika szintúgy bírálta

5 min read
Volt már rosszabb, lesz még jobb is! / Mi most kicsiny, lesz nagyobb is! / Ezt mondja az örök Remény! / Meglágyul minden, mi kemény!

Széppusztayné Harmath Aranka


Minden jobb lesz!

Harmattól csillogó virágok
magukban hordozzák a világot,
amelynek ura a szeretet!
Tudja ezt, ki valaha szeretett!

Biztosan te is valál már így!
Hát súgd a fülembe: higgy,
hogy beteljesüljék a vágyad,
és boldogan megvesse ágyad

a Jóisten ott fenn az égben.
Eloszolnak majd a légben
az örömed és a bánatod.
Hát ez egy ilyen állapot!

Volt már rosszabb, lesz még jobb is!
Mi most kicsiny, lesz nagyobb is!
Ezt mondja az örök Remény!
Meglágyul minden, mi kemény!

MINDEN JOG FENNTARTVA!

(Csikai Gábor alkotása, de gondoltam, egy ilyen csodálatos, a Facebookon legalább 15 szívecskés vershez valami szebb név illik. 🙂 )

Karlsbad

Dr. Feldmann Kur-Salon

PORTÁN MARADÓ

Széppusztayné Harmath Aranka kezeihez

(Köves István)

Édes egyetlen Arankám! Szemem fénye!

Majd két hete, egész pontosan tíz szívszakajtón hosszú napja vártam reménykedve kedves keze írását, űzött vadként mérve lépteimmel szerény otthonom padlatát reggelente, töprengve, vajha gondol-e reám, gondol-e elhagyott fészkére az én messze röppent madárkám. érkezik-e végre tőle hír szomjasan kíváncsi lelkemhez – míg végre ma rám kopogott a levélkihordó, köszönöm, kedves! Ma végre lőn, illetve az Ön kedves szavát kölcsön véve: vala. Galamblelkületem megenyhült szíves soraitól, s kérdéseire röviden az alábbiakat írhatom:

Margit nevezetű anyai nagyanyám temetése, mely megakadályozta, hogy elkisérhessem Önt megérdemelt évi pihenésére, pompás rendben lezajlott, a hagyatékból csak két dolgot vettem magamhoz: ad 1., engedelmével az Ön hófehér nyakának hattyúívére szánva azt az egyszerű, türkiz alapú, briliáns-berakású ékszerkollekciót (nyaklánc, karkötő, fülbevalók és gyűrűk) a nekik rendelt fekete lakkládikában, melyet egyszer már gyermeki ártatlan rajongással Ön is figyelemre méltatott, s ad 2., az Ön picinyke piskóta lábaira adresszálva hozzáfogtam azt a török kézműves hímzésű piros papucsoskát, ami mondhatni még vadonat új darab, hisz nagyanyám szinte egyetlen egyet toppantot csak benne a meredek lépcső legfelső fokán, s mire megbotolva földet ért benne, már nyakát is szegte.

Egyetlen szerelmem!

Mivelhogy külön lapon küldte csodás költeményét, magam is külön bátorkodom annak sorsáról az alábbiakban számot adni. Elsőbb is arról a lenyűgözésről, amit témaválasztásával reám tett, elbűvölő sorai még az én hétköznapi működésű fejemben is kongó visszhangot keltettek.. Alig is találok szavakat megrendülésem kifejezésére, de hogy bizonyosságra jussak e tárgyban, gondoltam, nem csak a magam ítéletére hagyatkozom, hanem szakértők véleményét is kikérem. Megkérdezett kedves kávéházi kritikus barátaim erőst óvtak attól, hogy akár Kassák, akár Osváth redaktor urak a saját nevelésű liblingjeik iránt mutatott már-már betegesen elfogult tekintete elé tárjam az Ön lelke rezdüléseit, ezért utólagos engedelmével, a köreinkben kitűnő megbecsültségű Szabolcska Mihály úrtól kértem figyelmet és pártfogást csodás költeményéhez, s azt e kitűnő férfiú nyomban meg is ígérte, miután figyelmesen elolvasta azt.

Leghelyesebb, ha megkísérlem az ő emelkedett szavait lelkes egyetértésemel ideidéznem: ily mélységes és nehéz, philozóphikus gondolatokat ily bájos könnyedséggel magasba röptetni, ritka, megbecsülendő teljesítmény! S külön méltatta kegyed különleges rímtechnikai készségét, nem mulasztva el fölemlegetni választékosan gazdag szókincsét sem. Az utolsó versszakot hangosan deklamálva előttem, Szabolcska szerkesztő úr mutatóujját pajkosan billegetve, mintegy fenyegetőn oda nyilatkozott, reményli, hogy mindezt csak nem a velem töltött titkos légyottok tapasztalatai íratták e lenyűgöző költemény alkotójával, Önnel, kedvesem, s újra idézte fennhangon az inkriminált sorokat: Mi most kicsiny, lesz nagyobb is! meg azt, hogy: Meglágyul minden, mi kemény!, majd az említett mutatóujjal barátságosan mellbe is bökött engem, nagyokat kacagva, mielőtt az Ön becses kéziratát pártolólag négyrét hajtva zsebébe rejtette, mondván, annak a Hölgyremény lapjain, mit lapjain, inkább címlapján van a méltó helye, s ő azt garantáltan hamarost intézni is garantálja, s hamiskás mosollyal szájszögletében, mint lopott tyúkocskát hurcoló ravaszdi rókafi, sietve hozzátette, hogy személyesen látni akarja mielőbb eme remekmű költőnőjét a továbbiak megbeszélése végett, amit én, utólagos engedelmével, szívélyesen elígértem is neki.

Édes kincsem!

Kérve kérem hát, mihelyst lehet, siessen haza ölelő karjaimba, hogy végre együtt örülhessünk elért sikerének, és méltón ünnepelhessük az Ön egyedülálló, kivételes tehetségét.

Felajzva várja, és addig is hódolva csókolja a kisztihandját az Ön bódult

Szerafinja              

Mit nekem tizenöt, legalább ezertizenöt!

Bence Erika

„Keményen” ütős a vers lezárása. Az eredetileg szakrális, de épp a Széppusztayné-féle költők által végsőkig kimerített Remény képzetéhez (az összecsengés miatt) odarendelt rím, a „meglágyult kemény” ugyanis óhatatlanul a lekonyult (fasz) pénisz képzetét hozza be a képbe. De ha eddig és ezen csak nevettem, a verset követő (általam nagybetűvel kiemelt) „Minden jog fenntartva!”-kitételnél „besírtam” a röhögéstől. Elképzeltem ugyanis, hogy a neves, színvonalas irodalmi lapok –   nem törődve a szerzői jogokkal –  lecsapnak majd erre a költeményre. El fogják lopni! Bár – a vers nyelvi színvonalához igazodva mondom –: „Sose mondd, hogy sose!” Előfordult már, hogy megyei szavalóversenyen szerepelt hasonló kvalitású költemény, mert „olyan szép”.

Szó se róla, „szép” a Nénénk versének sorkezdő gondolata is. Ki ne tudná átérezni a harmatos virág látványát! Igen. Pont ez az. Hogy „ki ne tudná”. A „virág” rímhívó szó, mi mást hozna be a szövegbe, mint a „világ” szót, mert az olyan „nagy” – és minden virág „magában hordozza”. Mit is? Ja, a szeretet uralta világot. Bár a hűbéri viszonyra mutató „ura” szó (első látszatra) kicsit levon a hatalmas léptékű, mindent átfogó gondolat erejéből, de ott van mindjárt a magyarázat: a világot uralma alá hajtó, szerető úr/uralom hatalmát csak az nem bírja elviselni, aki még nem „szeretett valaha”. És nem bízik abban, hogy „mi most kicsiny, lesz nagyobb is”, sőt, „kemény”. És akkor az se baj, ha „meglágyul” néha. Mert a jó és igaz embernek – poétikai műveltségéről és olvasottságáról tanúskodik, hogy a magyar nyelvből rég kiveszett régmúlt időt emelte be a versbeszédbe: „valál” – (ha elfogadja a lágy farkú urak uralmát ) majd teljesülnek leghőbb vágyai: „Jóisten szobaasszony” megágyaz majd neki ama égi hotelben, ami egy „állapot”.

„Volt már rosszabb, lesz még jobb is!” Talán. Itt semmiképp sem a versírásra gondol a(z) – (kemény farkak általi) uralom alá vetettség léthelyzetéért rajongó nők vágyait megszólaltató – lírai beszélő: Széppusztayné Harmath Aranka. Egy az egyben.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.