Ocsovai Ferenc: Tokodi tavasz

Párát hozott az üde szellő.
Régi reggelek illatos nyoma.
Tarka hegyek sövényfüggönye,
a fűzfák lecsüngő, fonott ostora,
a lombok bársonyos levélruhája,
patakparti tanyák s omló kőfalak;
integető jegenyék, nyegle fenyők,
ősi várromok egy dombtető alatt,
egy kerek kis kápolna a határban,
egy fácánoktól zsongó diósberek,
a fűben méla bogarak, az ágakról
szégyenlősen tekintő rügyszemek –
annyiféle táj, vidék s ország, amennyit
az ember még gyerekfejjel odaképzel.
Annak a helynek lehet csak ilyen
sok arca, ahol az otthona fészkel.