Variációk egy témára I.

Csák Gyöngyi

Méltatlankodásaidból
felszakadó bánat
sötétségbe döfött kése
vérzi be az éjszakámat

Dühödt hallgatásaimból
felráz világvárosi fényed
várom az elodázott pillanatot,
mélyben a rendnek meg kell érnie.

Nemcsak tömjént árasztanak
verseid: erős törvényszagot;
túl tömény a levegőd: a kár egy híd,
mely lelked s lelkem közé szorult.

Hangodra hangom hullik,
aládúcolva a perceket,
lassan készítsem a leltárt
parancsolja szellemed.

Attilám, hát nincs menekvés
folyvást csörög az óra,
úgy tűnik már velem maradsz
elkísérhetsz a legutolsó útra.

Emberarcú motívumban
védeném az ábrát,
kedvedért még Judit lennék,
vagy megértőbb Flórád.