Alszol, az idő még nem fegyelmez, /
kevés éveidből is összeáll jóságod. /
Ömlik szakadatlan, hová sodor a /
sok víz? Álomból álomba csobbansz.
Vihar érkezik, döng az ablaktábla,
lefolynak a felhők, a föld megköszöni.
Alszol, az idő még nem fegyelmez,
kevés éveidből is összeáll jóságod.
Ömlik szakadatlan, hová sodor a
sok víz? Álomból álomba csobbansz.
Beszélsz, de a hangzók kimosódnak,
cseppekbe gyűlnek, megértem így is.
Vonul a vihar, szárad kinn a hajnal.
Élsz; hozzászoktattál a jóhoz.
Lauer Péter verse legutóbb a Szöveten:
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Leteríted a kék lepedőt. Ez a tenger. A haragos. / Üvegszilánkkal szórod fel középre teszed a nagy horpadt kartondobozt.
Esernyő,... szavak hűtenek.
Ott a parton, a Playa Malvarrosán, kába bánatomban egyszer csak megláttalak. A homokba olvadt gyömbérszín hajad, és hirtelen tetőtől talpig megkívántalak. Nem tudtam, hogyan közelítsek hozzád, és csak úgy durván, ostobán bámultalak messziről, és ahogy…