VERS

Szente B. Levente: Magad csöndjére, válaszul (beszélgetések próbababák előtt)

megkésett válasz K. L.-nak

Tüzet gyújtott bennem figyelő tekinteted.
Hány évszázadon át égette tenyerem, talpam, tudod-e?
Balgán tán, de becsülettel mégis, konokul tűrtem ezidáig.
Egyetlen dolgod van: szeress, hogy szeressenek!
Megmutathatom, ha választ erre keresel.

Most még visszanyújtja ágait az utolsó fa is, alá, gyökerei fele –
Az álmok nem szeretnek álmok maradni, jól jegyezd meg!
A bohóc kint rekedt szavai megjelennek bőrödön, testeden.
Beszélj, mond ki, amit érzel. Tettesd magad, hogy nevetsz.
Ettől vagy ember! Akinek lenned kell.

Szíved, őrzője lett az emlékeknek.
Emlékszel – anya hajad fonta azon a napon, mikor apa sötétig dolgozott.
Apa, kinek tenyerén ott duzzadtak azok a kérges barázdák.
Igaz is: a dolgozók nevére, ki emlékszik?
Hány évig számol vissza egy megsebzett, bosszúszomjas nemzedék?

Ha ezt tudod, háborút soha ne kezdj!
Fákat ültetni inkább –
Vagy öleljétek egymást, a testvér, szomszéd is. Szépen, ahogy kéne.
Apró szép csemetékkel dicsekedni, az valóbb.
Kietlen harcokban elhullni!? Kinek, kiért, mond miért?

Valahányszor temetünk, minden hang elcsuklik.
Az emberben ki beszél ilyenkor?
Hol van az értelem, már kimondja ezt gyermeked.
Állandó, örök jegyzetek maradnak ezek a sírkövek – választ keresnek a szépkorúak.
Jobban megőrzik, őket meglásd, mint a szentírást vagy valamely éneket.

Építőköveink másképpen lettek összerakva.
Rabolt életek fészkében kakukkmadár lett az úr. Ki vagyok én, kérdezed.
Jeltelen cirkusz az egész világ. Kívül, belül, te vagyok. Nem változunk.
Esti szél neszez odakint a fűben. Imádkozzunk. Imádkoztok.
Szemeink sarkában csillagfény pókháló-feszület.

Magad csöndjére, válaszul. Ugyanabban a sátorban.
Nevess csak bátran. Gépszem figyel.
Este visszanézheted magad valamely képernyőn.

Szente B. Levente verse legutóbb a Szöveten: