Debreczeny György: Azt a sötétséget akarom

emlékek nélkül vagyok
néhány pipacs a töltés oldalában
pont ilyen lenne a baszás
combom tövénél hervadt ujjbegyek
gyűrűfehér hűs ajkaim emlőd körbezabálják
 
mentolos idő
 
írtam neked egy levelet – mondtam –
az idősek otthonának teraszán
műfenyő átdöfött nyakú szaloncukor
női testekbe darált látomások
holt nyelven hallgatsz nincs mit mondanom
lebegtem a rácsok között
 
gyémántból volt egy szőke kislány a gangon
a gyárudvarra zuhant
 
tényleg fázom anyu
hallgatom minden mondat végéről a pontot
kibeleznek megkoronáznak meggyújtanak
 
kilépek ajtón-ablakon
mindenfelől mint dumdum golyók
pillangók kik megszöknek helyettem
 
nincs itt már hely e gyors-pokolban
úgy szeretlek mint jégeső
élj úgy mint aki látta az istent kint a parkolóban
 
vártuk a hármas villamos égett sárga ladikját
mondta egyik kukázó a másiknak
de ha megszűnök várni nem vagyok
azt a sötétséget akarom ami az ég mögött van