Juhász Zsuzsanna: Sokk

Na, nekem ne mutogasd. Én meg nem fogom a gyöngysort a melledben. A ciszták gyöngysorát.
Mert nem, nem félek, hogy elkapom. Vagyis egy kicsit azért igen. De főleg attól félek, hogy a hozzáállásodat kapom el. Mert te büszke vagy rájuk. Hogy ott vannak már évek óta sorban a cisztáid, de nem okoznak gondot. Tényleg, mintha a nyakadról a melledbe került volna a gyöngyös nyaklánc.
Hát tényleg, mi van abban? Hát semmi. Csak vigyázni kell, mondod, nem szabad kipukkasztani őket, mondjuk egy óvatlan mammográfián.
És akkor én kicsit fejvesztve indultam el, haza. Mert elképzeltem a nedveket. A kipukkant cisztákból kiszabadulókat. És hazamenekültem. Pár napig gondolni se akartam semmiféle mellre meg cisztára.
Sokkban voltam, na, az az igazság. De ma már biztos vagyok benne, hogy gyöngysorral, cisztasorral a mellemben én dehogy dolgoznék. Világforradalmat csinálnék, a daganatosok, rákosok forradalmát. Hogy ha már mi visszük el a balhét, az emberiség pár százaléka (öt-tíz) a környezetszennyezésért, a víz, a levegő nem jó mivoltáért, az élelmiszerek feltuningolásáért (színezék, tartósítószer). A tömegek nem minőségi étkeztetéséért a béke érdekében. A törekvését a nemzetállamoknak, hogy lehetőleg növekvő profit mellett valamennyire jóllakottság is legyen.
Akkor bánjanak velünk jól. Azzal a pár százalékkal, akik nem bírták a kiképzést, és elrákosodtak vagy még gondot nem okozó ciszták nőttek a testükben. Mert a rák nem az isten, nem a Devla átka. Vannak persze lelki tényezői is, de főleg környezeti szennyezés, semmi több.
És akkor illene szó nélkül teljesíteni a bakancslistánkat, és főleg köszönni. Megköszönni, hogy mi vittük el csak a balhét. Csak mi viseljük a következményeket.
És a többiek így egészségesek maradhattak.
Szóval egy kis köszönöm nem ártana, az úgyis ingyen van.
Legalább a fejfánkra írva, vagy ott, ahol kiszórják a hamvainkat.