Csontos Márta: Élethangulat-vesztés groteszk ötvözetben (Debreczeny György: elhervadnak a versek is)
Szepes Erika irodalomtörténész, egyetemi tanár méltató sorai zárják Debreczeny György elhervadnak a versek is (kollázsok Thomas Bernhard verseiből) című új kötetét, mely a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában jelent meg néhány héttel ezelőtt. Szepes Erika gondolatait idézve, a szerző jelen kötetében játéklehetőségként él az idézetekkel, s a vendégszövegekkel úgy alkot egyéni, olykor látomásos, sötét tónusú, kellő szociális érzékenységgel feltöltött asszociációkat, hogy a kombinációs lehetőségek alkalmazásával szokatlan társítások születhessenek.
Már hosszabb ideje kísérem figyelemmel Debreczeny György költői beszédmódjának alakulását, életeseményeinek egy részéről is van tudomásom, így jobban érthetem, miért került a szerző Thomas Bernhard bűvkörébe. Minden akkor kezdődött, amikor elolvasta A mészégetőt Tandori Dezső fordításában, melyet az osztrák szerző színművei, versei, később a vele készített beszélgetőkönyv olvasása követett. Úgy tűnik, ez a Thomas Bernhard ’szerelem’ végleges, sőt tovább erősödik, így maga a szerző is verseiben a reális értékvesztés, az élethangulat-vesztés állapotát tükrözi. Mintha jelen élethelyzetében semmi sem lenne kedvére való, mintha sebzett madárként vergődne, ahogy az első ciklus nyitó versében panaszolja: kétségbeeséseim kavicsai / a mindennapok csúzlijában…biztos az én országom ez? / a rigó nem dalol a féregről/ mely az almát és a körtét rágja.
Úgy tűnik, a könyvtárosként dolgozó szerző otthonosan mozog az osztrák irodalomban is, s mivel ott igazán jól érzi magát, úgy gondolom, benne is felerősödött az a ’nihilizmus feeling’, mely a vizionárius hangulat megteremtésének szükséges kelléke. Feltehetőleg jól ismeri az ugyancsak osztrák Georg Trakl költészetét is, mely sok hasonlóságot mutat Bernhard költői beszédmódjával.
Debreczeny Görgy kötetének fő vonulata az elmúlás, a gyász, a halál groteszk, fekete humorral fűszerezett megjelenítése, ezek a motívumok valamennyi versében jelen vannak, saját legendája értelmezését is szkeptikus hangvétel jellemzi: komor végállomásokon / látom a csillagos álmokat kiszállni, a környezet lerombolásának oka pedig főként az, hogy az ember nem találja meg életében a szépséget, a megnyugvást: egy fehér virághoz / szólnod mily nehezedre esik / ügyesen robbantod / inkább széjjel a fát is.
Debreczeny György a nyelvi koncentráltság megvalósítása érdekében Thomas Bernhard szövegeinek kombinációját építi saját mondanivalójába, úgy, hogy az eredeti kontextusból kiemelt elemek új értelmezési kertbe kerüljenek. Ez a kollázstechnika, mely valójában a groteszk, tragikus és az ironikus sajátos keverékében kel életre, mintha A. Breton szürrealista kiáltványának alapgondolatát is idézné, melynek értelmében a képzelet visszahódítja jogait. Ezzel a sajátos szövegalkotási módszerrel tud Debreczeny György felülemelkedni a hétköznapi rend kötöttségein. A képek álomszerű, logikátlannak tűnő áramlása közben ez az áramlás mintha mindig akadályokba ütközne, így irányt vált, a benne lévő sorrendiség felbomlik és a humorérzék mintha nem tudni igazán mindenhol feloldódni. Benne van ebben már saját szorongásos állapotának megjelenítésén túl az emberiség hanyatlásától való félelme is. lassan elfeledem az embereket / … hogy ismét felépítsem Istent / az ő hangját az ő haragját akarom hallani.
Debreczeny György sajátos költői beszédmódjával a közéleti költészet egy új változata van születendőben. A közéleti líra visszateremtésének igénye egy központi kérdés lehet napjaink költészetében. Kulcsár Szabó Ernő, a magyar irodalomtudomány ikonikus alakja a Világ nélküli otthonosság? című tanulmányában úgy véli, hogy költőink privátba visszahúzódó, világszerűség nélküli költészetet teremtenek, a közéleti szólamok hiányoznak a lírából, elmarad a cselekvés szükségszerűségének megfogalmazása. nem jönnek el újra a lelkek / kiket a szél űzött el nyugatra / fűzfapoéták ünneplik önmagukat.
Azt hiszem, Debreczeny György, aki sajátos humoráról is ismert, valójában egy szorongásos költő. Jelen kötete egyfajta thanatopoetika, (halálversek); az elveszettség-érzés, a védtelenség, a kiszolgáltatottság, a feledésbe merülés kínzó érzése folyamatosan jelen van a sorokban: világosság ott van, ahol sötétség van / világosságom milyen / sötétség felé vezérel engem.
Debreczeny György költészetében a torz és fenséges keverékében egyszerre jelenik meg a rémület és a nevetés, látszólagos képzavar keletkezik a reális-irreális, komikus-tragikus, fenséges-alantas összeolvadásával: ne kövess engem borzongva a szélben / szederbokrok között betegen részegen / üres házakba megyek én / kiolvasnia múltat jövendőt.
A szerző valójában a racionális gondolkodás elleni lázadás segítségével próbálja félelmeit feloldani, ez a magyarázata annak, hogy a hétköznapi logika alapján egymással összeférhetetlen dolgok és jelenségek önkényes társításával is tud aktuális üzeneteket közvetíteni.
A kötet szerzője a vendégszövegek kiemelése és a saját sorokkal való keverése segítségével a meghökkentő hatás eléréséhez olyan kollázstechnikát használ, melyben az elemek összedolgozása miatt nehéz lenne Thomas Bernhard sorait idézni, azok kurzivált megjelenítése zavarná az olvasói élményt. Szívből ajánlom a szerző olvasását mindazoknak, akik vonzódnak az új, meghökkentő és mégis igazán életszerű problémák megoldásához kínált poétikai javaslatokhoz, de azoknak is nagyszerű olvasnivaló, akik fogékonyak a játékosság és a szabad asszociációk által megjelenített tárgyilagosság szokatlan, gondolkodásra késztető értelmezésére.
Debreczeny György: Elhervadnak a versek. Cédrus Művészeti Alapitvány, 2024
Csontos Márta kritikája legutóbb a Szöveten: