Csontos Márta: „Öröktől fogva jelenés az Isten” (Hétvári Andrea új szonettkötetéről)
Az esti felhők furcsa rendben ülnek,
holt rigó az, nem dalolhat más,
nyilván közel az összeomlás,
a horizontok csöndben egyesülnek.
(Hétvári Andrea, Este a tónál)
Hétvári Andrea Jelenés című kötete már a méretei miatt is szinte belesimul az ember kezébe, szeretne az olvasó életébe mindenképpen bekéredzkedni. A kíváncsiságot pedig még csak fokozza, hogy a kis szonett gyűjtemény hátoldalán a jeles kortárs költő, Zalán Tibor ajánló sorai olvashatók. Véleményének summázásában kiemeli: Hétvári Andrea a finom elmozdulások költője…beszédmódjának finommechanizmusa érthetően természetes és kézenfekvő.
A Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában napvilágot látott kötet a szerző tizenkettedik önálló könyve, s azt is tudjuk róla, hogy négy verse iskolai tananyag, az első, gyermekeknek szóló verses imakönyv szerzője, Székesfehérvárhoz írt himnusza pedig a város hivatalos himnusza.
A kis szonett kötet 43 verset tartalmaz, s a címadás sem véletlen, hiszen a ’jelenés’ bibliai értelemben látomás, égi magasságok feltárulkozásának lehetőségét rejtegeti, melyben valós és elképzelt személyek egyaránt megjelennek, s ebben a földöntúli ’gyújtófényben’ az érzékelhetetlen valóság is láthatóvá válik. Pulzál a lomb, mert rajtafelejtette/ a mindenség a gyújtófényeket, /… árnyékok, fény és hajnalmaradék /felvillan, lobog, aztán megpihen…öröktől fogva jelenés az Isten
A magasabb rendű szellem mellett ott van a teremtett létező is, mely látszólag hatalmában tartja az anyagot, s ebben a látomásos dimenzióban Isten a jó szellemek megjelenését megengedi, de lehetőséget biztosít a gonosznak is. Ilyen módon a teremtés szépségét mindig a ’fent’ és ’lent’, a ’fény’ és a ’sötét’ együttélése határozza meg, s a költői hitvallás értelmében minderre azért van lehetőség, mert az anyag egymaga erőtlen, s mindig új adag / lélek kell, mely egyszer elvezet oda., hol minden árapály örök/ és végtelen betű-és fénykörök/közt ég a tűz, a test csak ékezet.
Hétvári Andrea a kötött formákat szereti, a hagyományos, klasszikus szonetteket saját egyéni hangvételével és képeivel tölti fel, így valósulnak meg lírájában a személyesség és az istenkeresés fokozatai. A szerző saját közérzet-dimenziójában bátran kilép a képszuggesztió védőbástyája mögül, s az önleleplezés során, belső tartalékjai segítségével megszünteti a benne kialakult hiányérzeteket.
Hétvári Andrea szonettjei szorosan kapcsolódnak képzőművészeti alkotásokhoz, elsősorban a számára fontos üzeneteket tartalmazó festmények megidézésével járja körbe képzeletben a világot úgy, hogy az érzékfelettiség ésszel felfogható voltát megteremtse, s létértelmező gondolatait képek nélkül is láthatóvá tudja tenni. Az emberi lét egyetemes kérdéseire keresi a választ, ahogy Csontváry Kosztka Tivadar is tette, aki a természetet tekintette mesterének, miközben egy hátára kötött ládával járta be a világot. Az élményszerzésnek éppen az a jelentősége, ahogy Hétvári Andrea egyik versében megfogalmazza: mindig új adag lélek kell, / … a beteljesült lélek egyre csak ragyog,/ belőle gerlék, csigák, angyalok/ özönlenek, míg tart a test hiánya.
Csontváry a színek világításbeli fokozataival teremti meg a képek igazi hangulatát (A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában, Mandulavirágzás, Traui tájkép naplemente idején). A színei úgy izzanak, mint lokalizálhatatlan fényforrások, írja róla Pilinszky. Ez a fényforrás a lélek erejéből táplálkozik, hogy a legmegfelelőbb árnyalatokat ki lehessen keverni a palettáról. Ugyanígy, Hétvári Andrea csodákat feltáró költői szubjektuma is a lélek erejéből növekedik. A ’mindenség gyújtófényében’ a test, a forma elhasználódik ugyan, ahogy a Mandulavirágzás éteri szépségű soraiban olvashatjuk és álmodik, hogy nőhet majd az égig…a rügy nem tudja, várhat-e csodákat…megszédíti a távlat, egyszer majd azonban megnyílnak a titkos perspektívák, s a helyes út választásához fénylő kanyarát kínálja a híd. Hétvári Andrea sorait írástudói felelősség kíséri, képeit egészséges derűvel és tisztánlátással tölti fel. A szerző ’tündérkedő’ képzelőereje Botticelli Vénusz születését is megidézi, hogy elhitesse velünk; túl a lényegen / megnyílik ott egy végső értelem. Az apró lét-villanások költői szépségű nagyításai úgy fókuszálnak a teremtés csodáira, hogy az emberi életet meghatározó isteni rend emberközelivé tudja tenni a lét titkainak befogadását, még akkor is, ha Nicolaus Cusanusnak is igazat kell adnunk, amikor hangsúlyozza, hogy Isten lényege megfoghatatlan és a dolgok lényege sem ismerhető meg közvetlenül. Hétvári Andrea is elfogadja ennek a kijelentésnek az igazságtartalmát, s így ír a Forog, pihen című versben: hogy mi készteti fejlődni a magot, / hisz alapanyag alig lehet benne… olyan mintha kész varázslat lenne, / mert önvalója majdnem semmilyen..
Ezt kívánja megerősíteni Vincent van Gogh festményeinek felidézésével is (Csendélet hagymával és tányérral, Az arató). Költői lélegzetvétele minden szonettben mintha csak a létezés lüktetését követné.
A mindenség üzenete más olvasatot teremt meg Salvador Dalí Az emlékezet állandósága című festményének megidézésével. Hétvári Andrea elfogadja, hogy szükség van ’másképplátókra’ is, az embernek joga van a saját őrültségeihez is., mert bent a lényeg hamvas héja alatt…maga sem tudja…miféle tavaszt és jelzőfényt tapasztal.
Miközben vágyódunk az édeni állapotok visszaszerzésére, folytonos küzdelmet kell vívnunk a létrontás és a létabszurditás erőivel. Mindezt Hétvári Andrea már saját életében is megtapasztalta, így jól tudja, hogy csak a gondviselő Istenhez fordulhat oltalomért, Isten ír mindent, a világ változik, s nem lehet tudni, mikor csukja be régi, kockás jegyzetfüzetét.
Formai tisztaság, szerkezeti rend, földi és égi világ varázslatát összekapcsoló szemléletmód jellemzi Hétvári Andrea költészetét. Szonettjeiből is azt olvashatjuk ki, hogy amit az ember versben leír, abban az egész életét meghatározó dolgokkal küzd olyan módon, hogy képes feloldani a benne összegyülemlett feszültséget. A problémák kezeléséhez – ahogy ebben a nagyszerű versbeszédben is világosan megérthetjük, – együtt kell átélnünk a problémákat ahhoz, hogy megismerjük, megszerezzük, majd a végén elveszíthessük vagy megtarthassuk azt, ami a körülöttünk lévő ’jelzőfényből’ begyűjthető. Ezt az utat jelöli ki valamennyiünk számára Hétvári Andra élményrétegek és érzékenység-formák sokféle gazdagságával.
Csontos Márta kritikája legutóbb a Szöveten: