Így végzed te is, gondoltam. Ahogy néztem, a bukdácsolását a garázslejárat faláig. A nagy, nagyvárosi szálloda tövében bármi megeshet.
Szabadon halhat itt mindenki. De mondja és én hallom, hogy nem részeg. De úgy látszik, most kapta meg a harmadik sztrókját. A fejébe. Vérzik ott most minden, és el kellene állítani gyorsan. Hogy elkerülhesse a fószer az agyszövet-károsodást. Hogy ne dögöljön meg az agya, az ő alapja, az ő milyenségének a tartóoszlopa. Szép karcsú vázája. Mert olyan, olyan volt mindig ez az ember. Önzetlen a nincstelenségben, mert szavai mindig is voltak. Most is azt kérdezi, holott nem buta, tudja, hogy gyógyszeres kezelésre van szüksége. Tudja, de mégis kérdezi, hol a Susu? Én meg, mintha halottas ágyról kérdezne, mondom megilletődötten, hogy itt van. Itt a kutya. És szerzek is gyorsan neki két fiatal, erős embert segítségnek.
És tudom, így végzem majd én is, és sóhajtok közben, hogy legalább a kutya itt lenne velem. És megszánnak az angyalok biztos. És leengedik nekem őt, hogy láthassam az utolsó tiszta pillanatomban.