Lauer Péter: Nem vagyok már, aki voltam

Nem vagyok már, aki voltam

Lauer Péter

Nem vagyok már, aki voltam,
vagyok, aki vagyok; holtan,
alul a föld, felül az ég,
szűnve lenni éppen elég.

Szememre hullt már a palást,
hideg földben leltem lakást,
figyellek még, tehát vagyok,
ablakaim a csillagok.

Én vagyok az, aki nincsen,
megtapadok a kilincsen,
hozzám érsz, a fém felragyog,
akkor megint neked vagyok.

Befészkeltem magam ott benn,
ruhád piros redőiben,
nem készültem hosszú őszre,
hosszú őszből hosszú télre.

Hideg földben túl sok a rög,
jönnék vissza, de mennydörög,
fagyott hiány, éppen elég,
felül a föld, alul az ég,