Soltész Dávid
kik fentről tapsolnak
monumentális virágoskertben
megpihenve szemlélgetitek
minden egyes még meg
nem tervezett lépesemet.
némaság lett immár
társalgásunk eszköze
hangosabbak lettek szavaim
ajkam mozdulatlanságában.
könnyeim a fellegekbe utaznak
hisz tudják kik azok
kik fentről
nekem tapsolnak.
monoton öltönyben
pompázott a létem
megállt parancsolt az élet.
döcögő lábát
otthagyta a féken.
csillagmozaikban
az est hozzám szól
s karöltve vele ti is
míg nem suhanok hozzátok
mécseslángban találtok.
Soltész Dávid verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
