Soltész Dávid

kik fentről tapsolnak

monumentális virágoskertben
megpihenve szemlélgetitek
minden egyes még meg
nem tervezett lépesemet.

némaság lett immár
társalgásunk eszköze
hangosabbak lettek szavaim
ajkam mozdulatlanságában.

könnyeim a fellegekbe utaznak
hisz tudják kik azok
kik fentről
nekem tapsolnak.

monoton öltönyben
pompázott a létem
megállt parancsolt az élet.

döcögő lábát
otthagyta a féken.

csillagmozaikban
az est hozzám szól
s karöltve vele ti is
míg nem suhanok hozzátok
mécseslángban találtok.