Vasi Ferenc Zoltán: Elfordul tőlem a világ

Elfordul tőlem a világ,
egy dobbanás kimarad,
megzökkennek a vonatok,
megáll a felhők vonulása
           –  mostantól egyedül vagyok.
 
Fakó fényű csillagok
ereszkednek rá a koponyára,
feltolul a vér emlékezete,
a lélek szikkad, mint
magára hagyott kenyérke,
de a vakok újra látni kezdenek,
kulcscsont mögötti árkokból
kiemelik maguk elé a gócot
fohászkodásukból kötelek
feszülnek,  kürt szavára
feltámadnak a honvédtábornokok.