Többen vagyunk elszállásolva egy hatalmas szobában. Több család is feltűnik előttem. Rozsdás vaságyaink vannak, szalmazsákkal, koszos pokrócokkal. Szomorúan ágyazok, gondolkodok, mikor juthatok vissza az én kényelmes ágyamba.
Egy pizsamás férfi átjön a középső ágy felől, számra tapasztja a kezét. és azt mondja, szeretkezzünk, mert látja, hogy magányos vagyok legalább annyira, mint ő. A felesége alszik, hallom a horkolását, látom, miként emelkedik takarója minden lélegzetvételnél.
Nem tudom milyen a pizsamás férfi, nem néztem meg, egyáltalán nem nézek meg egyetlen férfit sem hosszú évek óta; már emlékem sincs a szeretkezésről. Nagyon nehezen szabadulok ki görcsös szorításából.
Mákos meg diós kalácsot sütök. Gazdagon töltöm ízesített töltelékkel a tésztát. Amikor kisül, a kalács felvágom, a tölteléktől nem is látszik a tésztája. Na, ilyet még nem sikerült sütnöm életemben. Biztosan nagyon örülnek majd a fiaim.
Kinézek az előszobába, gyerek csizmákat látok, az egyik pár lábbeli fekete a másik bőrszínű, de mindegyik sáros. Időmből kitelik, szépen lemosom a csizmácskákat, majd gyékény lábtörlőre teszem megszáradni. Halvány sejtelmem sincs kik és merre lehetnek a csizmák gazdái, egyetlen hangot sem hallok kiszivárogni a szobákból…
Lassan három hónapja nyomom az ágyat rettenetes ízületi fájdalmaim miatt, mozgásom erősen korlátozott, lábaim sem kezeim nem engedelmeskednek. Mindig az asztalig szeretnék eljutni, kék-fehér sapkához hasonló tárgyért, most pedig egy irodalmi folyóiratért. Ezeket szeretném megkaparintani, de képtelenség, mert nem tudok felkelni és nyújtózkodni értük.
Otthon vagyok Kisvaszaron a szülői házban. Nagyon hideg van a szobában, ezért kimegyek a fészerbe gyújtóst szedni, és a lefűrészelt fagurigákat apróra hasogatni. Keresem a poros szürke aljzaton a kedvenc éles fejszémet, meg is találom a legnagyobb fagurigába ékelve. Miközben birkózom a fahasogatással, észreveszem, hogy egy nagy kígyó közelít felém. Reflexeim működnek, azonnal cselekszem, az éles fejszémmel kettévágom a betolakodót, de nem döglik meg; alsó felső teste még külön is mozog, és fenyegetőn tekergőzik felém.
A betegségem álmodom, álmomban is érzem a fájdalmakat. Egykori kedves háziorvosnőm áll az ágyam mellett, és injekciókat készül beadni. Megnyugszom, hogy nemsokára hatnak a szerek, és jobban leszek, talán fel is tudok kelni. Kérdezem a doktornőt, hogy mivel tartozom, azt mondja csak a két injekció árát háromszáztizenkettő és a kétszáz forintot fizessem ki. Mire megkérném őt, hogy vegye elő a pénztárcámat a bevásárló szatyorból már el is tűnik nyomtalanul a szobából.
Orsiéknál öreg, ősz, szemüveges emberek gyülekeznek, néhány perc alatt tele van velük az udvar. Kérdezem, mi járatban vannak, szinte egyszerre mondják, hogy ebédelni jöttek. Orsi nincs itthon, ezért felhívom telefonon, hogy milyen sok éhes öreg van itt. Orsi utasít, hogy kész az ebéd, keressek tiszta tányérokat, evőeszközöket, és adjak enni. Próbálok a konyhaszekrényben keresgélni, de fájós kezeim nem engedelmeskednek, ordítani tudnék a fájdalomtól. Az öregek kérdőn merednek rám, ezért bekapok egy nagyon erős fájdalomcsillapítót, hátha képes leszek megbirkózni a feladattal.
Csák Gyöngyi prózája legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
