Molnár József: Tűnődés

Az ember gondolkodik.
Közben hátba vágják
sziklával. Dobd vissza
kenyérrel, gondolja, majd lő.
 
A Boldog elvonulva a világtól
barlangban él, imádkozik, mint
kinek nagy a bűne, kergetik
hite miatt, félnek követőitől,
egyenlővé teszik a földdel.

A Fiú járja a világot, nem
tudnak róla semmit.
Bemutatkozik. Megismerik.
Megtanítja az embereket
szeretni.
Gyűlölködés lesz a vége.
Keresztre feszül.


Buddha folyóparton él
elvonultan a zajtól. Lótusz
ülésben várja a
megvilágosodást. Pár
szem rizs az étke, melyet a
helybéliek adnak…
Egy nap meghallja a
csalogány énekét,
szívében szól, s
rádöbben, neki más a
dolga, mint egyhelyben
várni a lenyugvó napot.
Elindul.


Az Öregisten tűnődik.
Ember szemmel nézve
mintha aludna már örök
idő óta. De akkor ki
teremtette ezt a világot,
kérdezhetné magától
a legnagyobb, a legmagasabb,
aki mellett a leghatalmasabb
hegy is törpe.
Az Öregisten süketnek látszik, s
mintha örök idő óta aludna.
De akkor ki teremtette az igét, a
mennydörgést, s a villámot?
Ki teremtette az Istent?

2015. március