Kovács Jolánka: A társ

Kovács Jolánka

A TÁRS

A madár akkor jön,
amikor a legnagyobb csönd van a házban.
Ha világosodni kezd, már
a párnám mellett ül mozdulatlan.
Én sem moccanok,
csak visszafojtom a lélegzetem,
mint annyiszor.
Hatalmas, akár kanpulykánk, Azazel.
Vasvillák karmai.
Tollai csapzottak, csontjaira tapadnak,
azt hinnéd,
leforrázta valaki.
Csak egyik szemét látom, a jobb oldalit.
Rémísztő keselyűszem.
Csőre vagy fél méter, kígyófej-maradék,
patkányfarok vagy békaláb kivirít belőle.
Maga elé néz. Gonosz tervet forral,
nagyon gonoszat.

Hogy mondjam el, mama,
hogy ellened?

Mire te reggel
halkan benyitod az ajtót,
már a pokolban ücsörög,
csupasz fejében iszonyú csönd.
Barátai az ördögök.

Te mondtad, hogy ott laknak ők,
de eljárnak közénk,
és messze kerüljem el azokat,
kik velük cimborálnak.

A madár a társam.

Egész nap rá várok,
és riaszt az este,
amikor mindenki aludni tér.
Ha virrad, kipattan a szemem,
s ő ott ül,
együtt hallgat velem.

Ha tudnád, mama.
Hogy téged akar,
és én vagyok az,
aki érti a hallgatását.
Várom, hogy mikor.
Mert amit ő gondol,
már én is azt gondolom.

Kovács Jolánka verse legutóbb a Szöveten:

Kovács Jolánka: Ilyen lehet