Kovács Jolánka: Miféle bogár

Kovács Jolánka

MIFÉLE BOGÁR

Hogy egy kabátgalléron vagy kibukkant
szövetszálba kapaszkodva került-e be
a buszba, nem tudni; mellé ültem, ott
zümmögött-dongott az ablaküvegen,
megfordult, rám szólt, mit bámulom,
azt se tudja, hol van, ez egy rossz álom,
dünnyögte bosszúsan, hagyjam békén tehát,
látja ő jól, azok ott bokrok, fák,
fű, park, kerítések, oda akar szállni,

oda kell szállnia, de micsoda szörnyűség,
a fák ott vannak ugyan, mégis távolodnak,
most csak házakat lát, óriásiakat, most
fákat megint, s ahogy nézi a kinti világot,
mintha már kint lenne, de az ellenség,
ez a láthatatlan, kemény valami, mi bent
tartja, szárnyait gyötri, visszadobja rendre,
nekitámad folyton; hát ne kérdezzek semmit,
láthatom, dolgozik, fontos dolga van még,
egy rést keres sürgősen, egy rést.

És döngicsélt, zümmögött, zsizsegett,
dümmögött zúgva és pörögve, akár egy
berregő, feldúlt kis gép, nekilendült százszor,
hogy áttörje a semmit, az átlátszó szörnyet,
küszködött, lihegett, s zihált csöpp teste,
és századszor mért csapást az ablaküvegre,
és századszor zuhant vissza az ablakkeretbe.
És fölkelt megint, és újra és újra.

Kiviszlek innen, mondtam neki súgva,
de felfortyant, hozzám ne nyúlj, te,
sziszegte dühösen, mert megbánod;
s egy mozdulattal fölcsippentettem,
már zsebemben landolt, mint egy becsapott,
morcos kis kobold, az ujjamba mart, kitörni akart,
ám behúztam a zseben a cipzárt, és ő rohangált
zúgva, bömbölve, új, szűk börtönében,
és sokan szálltak le a Búzatéren, múlt
az idő, zsebem zakatolt még,
bár csökkent a hangerő, pillanatonként.

Mint ki fuldoklót vonszol a partra, léptem
le a buszról, s elöntött a jeges rémület:
szárnyai épek-e vajon, és tüdeje ép-e,
ám a zseb alighogy kinyílt résnyire,
dühödt zúgással röpült a magasba,
mint egy kilőtt, lángoló rakéta.

Darázs volt-e talán, kicsi méretű,
vagy egy furcsa bogár, heves, forrófejű,
ma sem tudom.
De nem nézett vissza.

Kovács Jolánka verse legutóbb a Szöveten:

Kovács Jolánka: A beteg varázsló