Erős Henrietta
Dékárt a digitális korban
Bartha György verses regénye gondolatok, érzések és cselekvések tömkelege egyetlen könyvön belül. Az egyetlen összekötő kapocs dékárt, aki nem feltétlenül az a Descartes, akire az ember elsőre gondolni merne. Habár felvetődik a kérdés, hogy ez a dékárt (egyébként a kisbetűs írásmódról is következtethetünk arra, hogy ez egy olyan stilisztikai eszköz, amely az egyén jelentéktelenségére enged következtetni – így válik porszemmé a végtelenségben) azonos-e azzal a René Descartes-tal, aki francia filozófusként szembefordult a skolasztikával, a hagyományos világnézettel, valamint a puszta hit alapján elfogadott álláspontokkal. S bár Bartha az ő alakját emelte be a történetbe, popkulturális-irodalmi ikonná dolgozta át.
A történeti azonosság keresése mégis állandó feszültséget teremthet az értelmezésben, így könnyen szem elől téveszthetjük az elbeszélő által leírt cselekvések, érzések és gondolatok elsődleges értelmét, hogy inkább filozofikus magyarázatokkal egészüljenek ki.
A Dékárt és más levelek szövegvilágát leginkább az a bölcseleti alaphelyzet és életmodell határozza meg, amely egyszerre a felismerések általi tanulás folyamata és egy nagy kaland – mintha az egész élet egyetlen monumentális utazás lenne.
Bartha György dékártja – még ha akarva-akaratlanul is a filozófusra asszociálunk – kiemelkedik a történeti kontextusból. Az író feladata ugyanis az, hogy őt egy fiktív, iróniával átszőtt irodalmi térbe helyezze. A filozófiatörténet Descartes-e itt egy esendő, hús-vér emberré válik, aki ha az élet úgy hozza, szerelmes lesz, bánatos vagy vidám, utazik, és az évszakok váltakozását is nyomon követi, végül meghal. Ezek a mozzanatok a hétköznapok filozofikussá tételének lenyomatai.
Az írásjelek nélküli, befejezetlen gondolatok soha nem záródnak le, a végtelenségig folytathatók lennének, vagy pontosabban addig, amíg az összes cselekvés, gondolat és érzés minden variációja fel nem vázolódik. Ez az írásjelmentesség egyfajta lüktetést, gondolatritmust ad a szövegnek, amely mégis könnyen követhetővé teszi a narrációt. Ez a megoldás modernséget csempész a műbe, és a digitális korszellemet idézi: mintha chatüzeneteket olvasnánk, amelyeknek se elejük, se végük.
A versek hangulata néha groteszk irányba vált át. Ilyen például a Dékárt halála című rész is, ahol a főhőst egy emigráns svéd királynő combjai között éri a halál – ez egy igazán pikáns, provokatív jelenet. Ez a mozzanat is a posztmodern hangvételnek tudható be, csakúgy, mint a történelmi múlt és a modern kor elemeinek ötvözése, amely kollázsszerű képi hatást eredményez. A műben folyamatosan jelen vannak a reklámok is. Ezek az abszurd, közbeékelt szövegek úgy zökkentik ki a befogadót a lírai hangulatból, mint amikor a televízióban a reklámblokk szakítja félbe a filmet.
A második rész, a lezárás utópisztikus, robbanásszerűen hat: a kultúrák, érzések és közösségek keveredése egy vágyott jövőképet vetít előre. Ez az utópia azonban nem feltétlenül egy megvalósítandó terv, hanem sokkal inkább a fennálló társadalmi rendszerek kritikája. Ennek legfőbb kivetülése az utolsó mondat: „már közel nyilván a határ holnap már, túl leszünk félelmeinken talán”. Ez a sor ismét megteremti a lezárás nélküli végtelenséget és a körforgást, jelezve, hogy a „határ” akár a megváltás elhozatala is lehetne.
(Bartha György: Dékárt és más levelek. AB ART Kiadó, Budapest, 2026)
A kritika rövid, módosított változata a Magyar Narancs 2026. április 30-ai számában jelent meg:
https://magyarnarancs.hu/visszhang/bartha-gyorgy-dekart-es-mas-levelek-279124
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
