Kovács Jolánka: Tedd a kezed

                      (Sebő Ferencnek)
 
Akit nem ismertem. Ismerősök voltunk,
vagyunk mégis. Felém indul, ha felhők
bodrozódnak, a Nap még töpreng, veszély
közeleg-e, a levegőben korcogó kis rezgések.
Csöndesen lép be a gangra, tudja, nem kell
bejelentkeznie. Körüllengik kedves költők,
szobámban mind elférnek, akár a várva várt
nyugalom, szivárványszínű elfogadás,
tisztító gondolatok, gyógyuló kín. Őrzők.                    
Közelről-messziről. Mert messzi az ég.
 
Homlokom, mely azt hittem, védtelen,
ámulva fordul az ablakon beömlő fény felé.
Ez nem karma. Nem is jövőkép.
Isten keze rajta.