Csontos Márta: „A színpad fényében kelek életre” (Keck Mária könyvéről)

    Keck Mária, aki több mint húsz országban dolgozott művészként és tanárként, mint író is nagyszerűt alkotott. Önéletrajzi ihletésű naplóregény ez a kiadvány, az én-elbeszélés során a visszaemlékezések tolmácsolásában a nyelvezet megragadja az olvasót, minden mondatnak fontos üzenete van, a szövegek jól követhető dinamikával építik a történeteket, a helyszínek és az életesemények gazdag szókinccsel történő bemutatása folyamatosan ébren tartja figyelmünket.

Személyes hangvétel, őszinte önvallomás jellemzi a 21 fejezetet tartalmazó sikertörténetet, melynek lényege azt sugallja, hogy a tehetség kibontakozásához a szerencse mellett főként szorgalomra és kitartásra van szükség, s nem mellesleg annak a kreatív energiának a szabadjára engedésére, amely csak kellő elszántság és önértéktudat birtokában lehet működőképes.

    A szerzői előszóból megtudjuk, hogy a flamenco világa zárt, rejtett, kemény, könyörtelen, egyben lenyűgöző és csodákkal teli. Az élményekben és a személyes megtapasztalások tolmácsolásában gazdag leírások sorskérdések mellett társadalmi igazságokat is feltárnak, az egyes népcsoportok életmódjának részletezése kultúrtörténeti jelenetőségű, még akkor is, ha az időrendet lineárisan követő hiteles beszámolókban Keck Mária a találkozásokat és a fellépéseket mindig a saját szemszögéből meséli el. A személyes megtapasztalások írói feldolgozásában nincs semmi gyászmunka, a szerző vitalitása és az önmegvalósításához szükséges elhivatottsága, az életútját irányító dolgok szenvedélyes megélése annyira lebilincselően mutatja be a táncot, a helyszíneket és a karaktereket, hogy a lélek mélyéből áradó energiavihar bennünket is életerővel, elszántsággal, fokozott élni akarással tölt fel.

    Keck Mária boldogulás-története 1992-ben kilenc éves korában kezdődött, amikor az Újvidéken élő kislány szülői engedéllyel megnézhetett egy filmet, amelyben akkor láthatta először a flamenco táncot, így már gyermekkorában visszavonhatatlanul megérintette a ritmus varázsa, amely kopog, zakatol, lüktet. A mozgás és a szenvedély ereje tette lehetővé, hogy valóra váltsa álmait, hiszen már az első pillanatban érezte azt, amit a modern tánc úttörője, Martha Graham így fogalmazott: A tánc a lélek rejtett nyelve.

Valójában a tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki, ugyanúgy, ahogy a költészet a szavakkal, így Charles Baudelaire francia költő megállapítása is nagyon helyénvaló, amikor a táncot a lábak költészetének tekinti.

    Olvasás során Keck Mária vezetésével három kontinens országaiba látogatunk; hasznos ismereteket kapunk a Németországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Mexikóban, Olaszországban és Japánban működő flamencoművészek életéről és lehetőségeiről, de betekinthetünk a magyarországi flamenco-közösségek életébe is. Természetesen Spanyolország van a fókuszban, hiszen a flamenco egy spanyol népzenei műfaj, változatait a helyi andalúz parasztzene, a cigány hagyományok, az indiai, a perzsa, a szefrád zsidó és a balkán népzene alakította. Eredetileg vándorló földmunkások, bányászok, kosárfonók, éneke volt, főként férfiak számára. Valójában a flamenco a spanyol cigányok életének tükre; viselkedés, életfelfogás, öltözködés, szerepminta, mely ősi mágikus rítusok szerint épül fel. Mivel Andalúzia az őshaza, három Sevillához közel eső kisváros a központja. A stílusok nagyon sokfélék tempó, ritmusszerkezet, szöveg és dallam szempontjából. Legősibb formája az ének, cante, a hangszeres kíséret a toque, a tánc a baile. Az improvizált énekkel előadott flamenco kellékei és kiegészítő mozdulatai is meghatározók; a csuklókörzés, a taps, kopogás cipősarokkal és talppal, a kasztanyetta, a bot, a fodros ruha és a spanyol kendő. Az előadás során a cipő sarka és talpa szinte hangszerként működik, s ebben a tüzes, vérpezsdítő műfajban a ritmus, az ütőhangszerek, s a 15. századtól a flamencogitár, amely fenyőfából vagy ciprusból készült a klasszikus gitárnál némileg kisebb méretben, mind hozzájárul az önkifejezésnek ehhez a briliáns, hihetetlenül kreatív módjához, amely segít magas hőfokon megélni a jelen pillanatait és feloldja a feszültséget.

Mindezek ismeretében nyilvánvaló, hogy a flamenco eszköz a nőiség megélésére, magabiztosságot kölcsönöz, a testtudat pedig játék a szexualitással és a kreativitással.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a lenyűgöző technika a gyógyítás hatékony eszközeként is működik, ugyanakkor interaktív lehetőség a táncosok, a zenészek és a közönség között. Keck Mária vallomásos áhítattal fogalmazza meg a flamenco jelentőségét önnön életében. Nekem az ölemben lüktet a flamenco… mert onnan árad az élet, onnan kúsznak elő azok a forró, vibráló indák, amik átszőnek és elborítanak, felborzolják az érzékeimet, lángra gyújtják a szívemet és diktálják a ritmust…

Keck Mária a színpadon saját szépségét és erejét is megéli a táncban, s mindemellett gyönyörű énekhangja van. A 21 fejezet végigkísér bennünket azon az úton, amely a művészi kiteljesedés és önmegvalósítás stációit idézi fel, tudatosul bennünk, hogy a kapcsolatok kiépítéséhez utazni kellett, azonosulni más régiók flamenco-közösségeivel, érezni annak a felszabadító örömét, hogy a flamenco nyelvének ismeretében bárkivel egyenrangú lehet a világon, képes lesz a semmiből lehetőségeket teremteni és megnyitni ismeretlen ajtókat, hogy új utakat teremthessen saját maga és művésztársai számára.

    A szerző útiélményei és személyes mikrotörténetei nagyon színes és érzékletes leírásokkal gazdagítják az olvasót, hamar meggyőződünk arról, hogy Keck Mária a tollal is nagyszerűen bánik. Az írás annyit tesz, mint magunkat olvasni, hangsúlyozza Max Frisch svájci író, s ez a gondolat Keck Mária alkotói szándékát figyelembe véve már nem is lehetne találóbb.

    Nyilvánvaló, hogy a meglátogatott országok közül Spanyolország a legjelentősebb, főként Andalúzia, ahol a nép az éneken, a gitárjátékon és a táncon keresztül őrzi a „flamenco esszenciát”, a flamenco szabályait és törvényeit. 2010 februárjában lépett először valódi színpadra, ahol teljes valójában ragyogott, az önmagával való mély összekapcsolódás a zene és a tánc dimenzióiban túljuttatta minden nehézségen. Belélegzem az élet szagát, és felnézek az égre… a színpad fényében kelek életre, alkonyattól hajnalig táncolok… a mozdulataimban titkok áramlanak, a dobbanásaimtól tűz szikráik, véremben édes fájdalom kavarog, a csípőmön angyalok hintáznak.

    Madrid is központi hely volt Keck Mária számára, ahol roma közösségekkel dolgozott együtt, ugyanis a romák a flamencoba születnek, flamencot lélegeznek, flamencot esznek és flamenco nyelven beszélnek.

    A táncművész hitelesen és élményszerűen írja le az egyes népcsoportokat, így szerezhettünk értékes tudást a japán gondolkodásmódról és megtapasztalhatjuk életvitelüket. Beszámolóiban személyes hangvétel uralkodik, az élvezetes leírásokban egy kivételes művész és oktató életútját járhatjuk végig a kezdetektől a kiteljesedésig. Keck Mária számos megpróbáltatást megtapasztalva jutott el a nemzetközi elismertségig. Kötetének hála ismereteket szerezhetünk egy példaadó flamencotáncosnő életfelfogásáról, elfogadjuk, hogy valóban létezik személyes boldogság, s hogy értelmet tudunk adni emberlétünknek, ha valamit igazán szívből meg akarunk valósítani. Úgy gondolom, Keck Mária egész lényét és létértelmezését Tony Parsons egy megragadó gondolata fémjelzi igazán. Ha a szíved csordultig tele, akkor már nem beszélsz – hanem énekelsz. És ha a szíved túlcsordul, akkor már nem énekelsz – hanem táncolsz,

Keck Mária, Egy flamencotáncos feljegyzései.

Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026.

Csontos Márta kritikája legutóbb a Szöveten:

Csontos Márta: „Az írás csodája mégis körbevesz” (Basa Viktor Előkészületek térváltáshoz című könyvéről)